Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam V. kötet (Budapest, 1883)

292 tott, mely mulasztás jelen esetben az Ítélethozatal tekintetében annyival inkább akadályul szolgál, mivel az emiitett örökösök az örökhagyóval egyszersmind telekkönyvi közös tulajdonosok ; annál­fogva a hagyaték miségének és mennyiségének s az öröklés ará­nyának megállapithatása végett az örökhagyó telekkönyvi birtokosok tulajdonaránya, mely jelen per során szintén vita tárgyát is képezte, előzetesen megállapítandó : ezen megállapítás pedig a telekkönyvi birtokosok meghallgatása, illetve beidézése nélkül, nehogy perben nem álló harmadik személyek jogai érintessenek, szintén nem esz­közölhető, stb. A budapesti kir. ítélő tábla : Az elsőbiróság ítélete indo­kainál fogva helybenhagyatik. A magy. kir. Curia : Mindkét alsóbirósági Ítélet meguál­toztattatik s jelen per érdemileg elbirálhatónak mondatván ki, a kir. törvényszék további törvényszerű eljárásra utasittatik. Indokok : Mert felperes keresetében tulajdonképen nem néh. édesatyja B. Miklós és nagyatyja B. I. utáni örökösödési igényeinek alperes mint különben is nem örököstárs elleni megállapítását, hanem a nevezett örökhagyótól örökségképen reá szállott és alperes mint harmadik személy által visszatartott vagyonoknak kiadatását szorgalmazza, jelen per tehát a többi örököstársak perbehivása'nélkül annál is inkább elbírálható, mivel a kereseti vagyonra vonatkozó d . . . i 46. sz. telekjegyzőkönyvben az ott bejegyzett tulajdonosok közötti tulajdoni arány nem határozatlan. 182. Szolgálhat-e az esküt kínáló fél ellenzése okul a főeskü mellőzésére akkor, mikor az esküvel megkínált fél a neki kinált főesküt csak módosítva fogadta el, de ezen módosí­tott szövegben benfoglaltatik a perdöntő körülmény ? (1883. april 3. 112. sz. a.) A bpesti IV. ker. kir. jbiróság mint keresk. bíróság Mezei Lajos ügyvéd által képviselt Sch. J. és társa felperesnek Jánossy Károly ügyvéd által védett L. R. könyvkereskedése, W. czég alperes ellen 206 frt 27 kr. iránti sommás perében alperest a kereseti ösz­szegnek megfizetésére felperes részére elmarasztalta.

Next

/
Thumbnails
Contents