Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam V. kötet (Budapest, 1883)

l72 felperesnötöl átvett, a szintén bekivánt fenyitö ügyiratok szerint pedig néh. M. Sándor elismerte, hogy ezen ioo frt bánatpénzt elsikkasztotta, és miután alperesnek az elévülés tekintetében kifo­gása az 1871 : 8. tcz. 74.. §-ával szemben, mely nyilván kifejezi, hogy hivatali bűntetteknél az egy évi elévülési idő alkalmazást nem nyerhet, figyelembe nem vehető ; miután továbbá a nevezett végrehajtó által foganatosított fentebbi árverés a törvényszék által jóváhagyva nem lett s igy felperesnek módjában sem állott a vételárba bánatpénzét beszámítani ; mindezeknél fogva stb. A bpesti kir. itélö tábla: Az elsöbiróság Ítéletét indokainál fogva helybenhagyta. A magy. kir. Curiai A másodbiróság ítélete az abban fel­hozott indokokon felül még azért helybenhagyatik : Mert a 2., 3. NB. alatti ítéletekkel eldöntött eset a jelen per tárgyához nem hasonló, minthogy a 2., 3. NB. alatti Ítéletek egy törvényhatósági tisztviselő által 1863. évben elkövetett visz­szaélésre vonatkoznak, a melynek jogi következményei az 1871: VIII. tcz. 75. §-hoz képest a korábbi törvények szerint voltak meg­ítélendők ; következőleg arra az 1871 : VIII. tozikk 74. §-nak az elévülésre vonatkozó szabványai sem lévén alkalmazhatók, bármi­ként ítéltek légyen is az elévülés kérdésében a bíróságok, az a jelen esetnél, a melyben egy bírósági végrehajtó által 1877. évben elkövetett sikkasztásról van szó, a mely esetben tehát az 1877 ; LI. tcz. 20. §-ához képest az 1871: VIII. tcz. teljes alkalmazást nyer, irányadó nem lehet, a most idézett tcz. 74. §-a szerint pedig kétséget nem szenvedhet, hogy az abban megállapított egy évi elévülési idő csak az oly kártérítési keresetekre terjed ki, a me­lyekre a törvény 6§. §-ában minősített és hivatali büntettet nem képező cselekvések vagy mulasztások szolgáltatnak okot, a mely károkért az államkincstár a törvény 19. §-a szerint nem is fele­lős ; ellenben a törvény 74. §-ának az elévülésre vonatkozó ren­delkezése ki nem terjed a hivatali büntettek, különösen a törvény 11. §-ának /) pontja alatt fölhozott sikkasztás által okozott károkra, a melyekért az állam a törvény 19. §-a szerint, tekintet nélkül arra, hogy a kértéritési kereset ellene egy éven belül vagy ezen tul indíttatik-e, felelősséggel tartozik.

Next

/
Thumbnails
Contents