Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam V. kötet (Budapest, 1883)
72 nevezett vádlottak vallomásával is be van bizonyítva, hogy a lopásból hazatérő s velük történetesen találkozott tolvajoktól, az ez utóbbiak által ellopott száraz halakból egy bizonyos mennyiséget kaptak, s a tolvajok néhány darab halat átadtak nekik. Minthogy azonban a B. T. K. 467. §-ában meghatározott bűntett egyik lényeges ismérve az, hogy a hatósági közeg, hivatali kötelességét az adott vagy igért jutalomért szegte légyen meg, az pedig az ajándéknak vagy jutalomnak a kötelességszegés előtti adását vagy igéretét feltételezi; és minthogy azon körülmény, hogy midőn a tolvajok lopni indulva az őrökkel találkoztak, ezeknek azon czélból, hogy őket terr ^ett merényletükben ne akadályozzák, valamit adtak, illet' Jroa lopott zsákmányból valamit ígértek volna, a vizsgál 1 . r nem állapíttatott meg : ez okoknál fogva az őröknek ^Irevonulása, illetőleg a lopás zavartalan véghezvitelének megengedése és későbben a lopott halak egy részének az örök számára való átengedése között az oki összefüggés nem lévén helyreállítható, és így nem lévén bebizonyitottnak elfogadható, hogy a nevezett éjjeli őrök azért nem akadályozták a lopást, mer* ezen kötelességellenes magatartásukért a tolvajok jutalmat Ígértek nekik, a lényeges ismérv hiányában a B. T. K. 467. §-át a kérdéses cselekményre alkalmazni nem lehetett. Ellenben kétségtelen az, hogy a B. T. k.. 471. §-a ezen vádlottak cselekményére igenis alkalmazandó. A fentebbiek után ugyanis megállapítottnak lévén tekintendő, hogy az éjjeli örök a hatósági közegek fogalma alá esnek : kétségtelen, hogy ezek az által, hogy az előttük tudva volt lopást tétlenül elkövettetni engedték, egyrészről hivatali kötelességüket szegték meg, másrészről pedig tudták, hogy ebből I. Gusztávra jogtalanul kár, a tolvajokra jogtalanul haszon hárul. Ez által kimerítve lévén a btk. 471. §-ának valamennyi ismérve: L. Petru és L. Simion cselekménye kétségtelenül aláesik a törvény ezen szakasza alá. Mindazonáltal a cselekménynek a B. T. K. szempont jából való megítélése ez által nincs kimerítve. A fentebb kiemelt ténykörülmények ugyanis jogi bizonyosságot nyújtanak az iránt, hogy a káros ellen elkövetett lopás, az éjjeli őrök kötelességének világos megszegése nélkül vagy épen nem, vagy csak felette nehezen vitethetett volna végre.