Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam V. kötet (Budapest, 1883)

közegei ; minthogy végre, épen az imént kiemelt oknál fogva a B. T. K. 166. §-ának i. pontjában «a nyilvánosan felállított pol­gári örök-) alkalmaztatásuk módozatára való tekintet nélkül, és igy az éjjeli örök is, továbbá ugyanazon szakasz 3. pontjában a «rendörségi személyzet') tagjai, világosan és határozottan hatósági közegeknek minösittetnek, a mihez még hozzájárul, hogy a btk. 461. §-a szerint a büntető törvény szempontjából közhivatalnok­koknak, illetőleg közhatósági közegeknek tekintendők mindazok is, kik a község hatósági teendőinek teljesítésére, habár csak különös megbízatásuknál fogva is kötelezvék: Mindezeknél fogva L. Petrura és L. Simionra vonatkozólag megállapítottnak volt elfogadandó, hogy ők a kérdéses időben hatósági közegek, és az ezen hivatással járó külön kötelezettsé­gek teljesítésére kötelezve voltak. Ebből önként következik, hogy a nevezett vádlottak azon magatartása és eljárása, mely szerint ők, megtudván az I. Gusz­táv elleni lopás elkövetésére elindult egyéneknek ezen szándékát, nemcsak hogy őri kötelezettségűkhez képest a lopás megakadá­lyozására mit sem tettek, sem a lopást az elöljáróságnak nem jelentették fel, hanem a tolvajok felhívására, félreállottak : nem a polgárokra nézve átalában irányadó szabályok, hanem a köz­hatósági közegekre nézve fenálló külön rendelkezések szempont­jából ítélendő meg. Ezen szempont figyelembe vételével az egyébként nem bün­tetendő cselekmény a kötelesség megszegésévé és ez által bün­tetendővé válván : annak a B. T. K. rendelkezései alá helyezésé­nél mindenek előtt az állapítandó meg, vajon a kérdéses cselek­mény nem esik-e a B. T. K. 467. §-ában meghatározott és öt évig terjedhető fegyházzal büntetendő bűntett fogalma alá ? A vizsgálati iratok, s maguk ezen vádlottak vallomása is, kétségtelenné teszik ugyan, hogy ők találkozván a lopni indult tolvajokkal, s ez utóbbiak szándékukat nekik felfedezvén, L. Petru és L. Simion a tolvajokat nyugton engedték tervezett merényle­tük szinhelvére távozni, s ámbár az említett őrök a történendők iránt kételyben nem voltak, kötelességük ellenére a lopás elkö­vetése alatt sem lepték meg a tolvajokat, s nem akadályozták őket a bűntett teljes befejezésében. Ki van továbbá derítve, s a

Next

/
Thumbnails
Contents