Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam V. kötet (Budapest, 1883)
66 pénzkezelő, akár mint állítólagos vagy bár nyilvánosan kötelezett jótálló ellen kártérítés iránt keresethez joga, a mennyiben nevezettektől mint egyenes adósaitól követelésére nézve vagyon teljes hiányából kielégítést nem nyert. Minthogy tehát felperes azt, hogy egyenes adósai F. Zsigmond és G. Lina ellen kielégittetését megkisérlette, de hitelesen constatált vagyon hiányából kielégítést nem nyert, s nem nyerhetett, be nem bizonyította s nem is állította, keresetével mint időelőttivel elutasítandó volt, annyival inkább, mivel alperesi azon állítást, miszerint F Zsigmondnak még ugy ingó mint ingatlan vagyona van s különösen, hogy a kereseti követelés F. Zsigmondnak, a n.-váradi 204.2. sz. tjkvben 107. hrsz. a. felvett s mindeddig a maga felperes által bár másolatban becsatolt telekkönyvi kivonat szerint is tulajdonát képező ingatlanbóli járandóságára első helyen betáblázva s igy ez által legalább részben fedezve, sőt még csőd esetében is biztosítva van: a per során meg nem tagadta, sőt végiratában beismerte. A budapesti kir. itélő tábla: A neheztelt elsőbirósági ítélet indokolása alapján helybenhagyatik. A magy. kir. Curia: Mindkét alsóbirósági ítélet részben megváltoztattatik és azon esetre, ha N. Adolf ügyvéd a főesküt arra: hogy értékpapírokért bejött 2500 frtot K. Mórnak kezelés végett oly feltétel alatt adatott át, hogy a kamatokat ő maga fizeti és a tőkét is bármikor kívánatra visszafizeti, leteszi, köteleztetnek alperesek mint a K. Mór örökösei a kereseti összegből 2500 frt tökét felperesnek megfizetni. Ellenesetben felperes keresetével mint időelőttivel elutasítottnak fog tekintetni. A további 100 frtra nézve a királyi itélő táblának ítélete helybenhagyatik. Indokok : Felperes keresetét K. Mór ellen különösen azon alapon indította, hogy ő a kezelése alá bocsátott pénzre nézve ugy a tökéért, valamint a kamatokért egyedüli felelősséget vállalt. Miután pedig nevezett K. Mórnak elhalta folytán özvegye, mint egyszersmind kiskorú gyermekei t. és t. gyámanyja ellenirati védekezésében ezen állítást tagadta, felperes azon döntő körülményre, hogy a pénz K. Mórnak oly feltétellel adatott át, hogy ő mind a kamatokat fizetni fogja, mind a tökét kívánatra visszafizeíendi, a főeskü általi bizonyítást is felajánlotta. Ezen körül-