Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IV. kötet (Budapest, 1883)

3 A budapesti kir. ítélő tábla • A királyi törvényszék végzésé­nek megváltoztatásával felperesek felhívási keresetüktől elmozdit­tatnak. Mert felhívok, felhívott tagadása ellenében azt, hogy ő azzal kérkedett volna, mikép felperesek neki a tőle megvett ingatlan 800 frtnyi vételárával adósai, hitelt érdemlőleg semmi­vel sem támogatta, felhívott azon ténye pedig, hogy felhivók­nak azon kereseti állítása ellenében, miszerint az ingatlan 800 frtnvi vételárt már egész összegében kifizette, beadott feleletében a bíróság előtt azt kijelentette, hogy felperesek neki még 200 frttal adósai s ezen kijelentését tárgyalásilag is fentar­totta, kérkedésnek egyátalában nem, kiváltképen pedig nem tekint­hető a kereset szerinti kérkedésnek, melynek fenforgása esetében felhívott a vételári 200 frtnyi hátralék követelése a különben illetékes sommás bíróság helyett, a tvrts. 38. §. rendelete értel­mében az elsőbiróságilag eljárt kir. törvényszék előtt lenne kény­telen peruton érvényesíteni. A m. kir. Curia : A kir. itélő tábla végzése indokolásánál fogva s azért is helybenhagyatik, mert ha felhívok azt vélik, hogy ők az egész vételár kifizetéséről felhívott féltől elismervényt köve­telni jogositvák, szabadságukban áll ezen követelésüket felhívott •ellen saját felperességük alatt közönséges peruton érvényesíteni. 3­Ha a nő férjével a tényleges elválás czéljából kiegyezett vagyonbeli követeléseire s az egyezségi okiratban magát férje vagyonából kielégítettnek nyilvánította, a nélkül, hogy férje halála esetére özvegyi jogát mint a házassági viszony következményét fentartotta volna: ily esetben a nő férjé­nek elhunytával özvegyi jogon férje hagyatékának haszon­élvezetét nem követelheti. (1882. deczember 6: 4390. sz. a.) A kecskeméti kir. f örvény szék Magay Károly ügyvéd által képviselt özv. K. Józsefnének Kovács Zsigmond ügyvéd által képviselt K. Lajos és társai elleni özvegyi jog megállapítása iránti perében következő ítéletet hozott:

Next

/
Thumbnails
Contents