Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IV. kötet (Budapest, 1883)

335 napjaiban, hanem ezeken felül több év lefolyása alatt gyermekeket varrásra tanított, szorgalmatos munkássága által szerzett keresmé­nyét az átruházó adósságai kifizetésére fordította, s ezeken kívül nejének hozományát is elhasználta, s mindezekért hálával és elis­meréssel akarván lenni neje iránt, ingatlan vagyonát reá ruházta. Az átruházási szerződést kiállító id. D. Mihály ezen beismerése szerint tehát alperesnö nem ingyenesen kapta a per tárgyát, hanem azért, mert férjének több adósságát kifizette, s mert férje saját beismerése szerint alperesnö hozományát elhasználta. De ezenkívül alperesnö a B. alatti szerződésben arra is kötelezte magát, hogy férjét, a mig él, elfogja tartani. Felperes mivel sem igazolta azt, hogy az átruházási szerző­dés tartalma valótlan, s azt sem tagadta meg, hogy alperesnö a szerződésben átvállalt kötelezettségéhez képest férjét, néhai id. D. Mihályt, halála napjáig eltartotta, s igy miután az érvénytele­nittetni kért szerződés által az átruházó és átruházott egymásra jogokat ruháztak és kölcsönösen elfogadtak, érintett szerződés viszteher mellett kötött kétoldalú szerződésnek tekintendő, s ez okból felperes keresetével elutasítandó volt. A budapesti királyi ítélő tábla felperes felebbezése folytán 1883. márcz. 19-én 50824. sz. a. követkozö ítéletet hozott: Az első bíróság ítélete annyiban, a mennyiben felperes azon kereseti kérelmével elutasittatott, hogy részére a kereseti ingatlanok egy negyedrésze természetben megítéltessék, helybenhagyatik ; az első bíróság ítéletének többi része ellenben megváltoztatik, s a néh. D. Mihály s neje szül. F. Julianna jelenlegi alperes között 1878. máj. 25-én létrejött átadási szerződés annyiban, a mennyiben felperes törvényes osztályrészét sérti, érvénytelennek kimondatván, felperes törvényes osztályrésze 124 frt 63 krban megállapíttatik, s ehhez képest köteleztetik alperes ezen összeget, valamint ennek kamatait 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett felperes­nek megfizetni. Indokok: A felperes atyja néhai id. D. Mihály és alperes mint második neje között kir. közjegyző előtt létrejött átadási szerződés arra nézve, hogy ezen szerződés, ugy miként abban elő­adva van, valóban létrejött közokiratot képez, de ezen közokirati jellege csakis erre szorítkozik, a miből következik, hogy általa

Next

/
Thumbnails
Contents