Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IV. kötet (Budapest, 1883)

2Ó0 Alperes tartozik 326 frt tőkét, ennek 1880. okt. 9 tői járó 6% kamatát 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett megfizetni. Keresetének többi részével felperes elutasittatik. Indokok: Azon kifogás, hogy a biztosított tárgy nem is léteznék, nem jöhetett figyelembe, mert alperesnek saját 3. és 4. sz. alatti okmányai bizonyítják, hogy az A. alatti kötvény szerint biztosított ház leégett, s a kár alperes által meg is becsültetett, ezen ház tehát kétségtelenül létezett; az pedig közönbös, vajon eme ház 38-as avagy más valamely számmal volt-e ellátva, s hogy a kötvényben a háznak száma helyesen jelöltetett-e meg ? mivel arra nézve, hogy csakugyan azon ház égett le, mely biztosítva volt, a 3. és 4. sz. a. okiratok, s a perben előadottak szerint kétség fen nem forog. A felperes jogelődének tulajdonjoga elleni kifogás is mellő­zendő volt, mert alperes csak azt vitatja, s az 5. sz. a. bizonyít­vány is csupán azt tünteti fel, hogy Oroszpatak községében, ille­tőleg az ottani telekkönyvben 38-as számú ház elő nem fordul, ily ház tehát felperes jogelődének tulajdona nem is lehetett; de azt, hogy azon ház, mely leégett és megbecsültetett, s mely a fent előadottak szerint a biztosított házzal azonos, nem lett volna felperes jogelődéé, s hogy ennek folytán a biztosítási összeg más személyt illetne meg, alperes ki nem mutatta. Nem jöhet figyelembe azon kifogás sem, hogy a szerződés megkötése előtt történt tüzesetek egyikének elhallgatása folytán a szerződés hatálytalan lenne. Mert a keresk. törvény 474. és 475. §§. szerint egyedül a biztosítás elvállalására befolyással biró körülményeknek elhallgatása érvényteleníti a szerződést, ily eset azonban jelenleg fen nem forog, mert habár a kihallgatott szakértők akként nyilatkoztak is, hogy a szerződés megkötésére átalában (elvontan) véve ama körül­mény, hogy a biztositandó ház már kétszer leégett, befolyást gya­korol : jelen esetben, midőn a biztosított ház egészen újból, tehát különben is könnyen gyúló anyagból volt épitve, s eme körülményt a biztosított a szerződés megkötésekor a 2. sz. a. szerint beval­lotta, sőt azt is előadta, hogy a házat már az előtt is érte tüzeset, a tűzveszélyességre s ebből eredő koczkázatra befolyó körülmények alperes előtt a szerződés megkötésekor eléggé ismeretesek voltak,

Next

/
Thumbnails
Contents