Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IV. kötet (Budapest, 1883)

78 fogva a megtartási jog per utjáni érvényesítésének feltétele alatt elsőbbségi igénye megállapítandó volt. A m. kir. Curia: A bpesti kir. ítélő táblának végzése, a letéti összegnek 428 frtot tevő részére és ennek esedékes 4% ka­matjaira nézve oly részbeni változtatással, hogy a felperes által igényelt elsőbbségnek csak feltételesen s a felperesi kétrendbeli váltókövetelésre vonatkozó 2733. és 2734/880. sz. fizetési megha­gyások jogerejüségének kimutatásától függő hatálylyal adatik hely, helybenhagyatik. Indokok: A per adataiból kétségtelen, hogy a végrehajtást szenvedőtől lefoglalt és árverésen eladott 20 db egyleti részvény elsőbbséget igénylő felperesnek birtokán találtatott, az ellenfél részéről pedig sem az nem igazoltatott, hogy azok birtokába felperes nem jogszerű módon jutott, sem az, hogy a kérdésben forgó részvények felperesnek csak 340 frtnyi s az árveréskor már kielégített követelése erejéig voltak elzálogosítva, továbbá mái­jelen esetben oly körülmények, melyeknél fogva felperes a váltó­törvény 108. §. végbekezdése szerint megtartási jogáról az adóst értesíteni tartozott, illetőleg megtartási jogának per utjáni érvé­nyesítésére köteleztethetik, fen nem forognak. Tekintve azonban, hogy az elsőbbségi igény csak egy elis­mert vagy jogerejü birói határozattal már érvényesített követelésre nézve állapitható meg, tekintve továbbá, hogy felperesnek beje­lentett kétrendbeli váltókövetelésére vonatkozó, a trencséni királyi törvényszék mint váltóbiróság által 2733/880. és 2734/880. sz. a. kibocsátott fizetési meghagyások oly időben hozattak, a midőn a végrehajtást szenvedett A. Vincze váltóadós már csőd alatt és pedig a nélkül, hogy a csődperügyelővel közöltettek volna, mi okból azok jogérvényre emelkedett birói határozatoknak nem tekinthetők, felperes elsőbbségi igénye csak feltételesen s az em­lített fizetési meghagyások jogérvényességének kimutatásától függő hatálylyal volt megállapítandó. 47­A buza élelmi czikk, melynek ellopása a kbtk. 126. §. alá eshet. (1882. deczember 20. 10774. sz. a.) A kir. Curia : A kir. itélő tábla ítéletének részbeni megvál­toztatása mellett K. József vádlott a Sz. K. János kárára elköve-

Next

/
Thumbnails
Contents