Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam III. kötet (Budapest, 1883)

256 adataiból kiviláglott és ennek folytán mind a bpesti kir. itélö tábla 1882. aug. 22-én 38347. sz. a., mind a m. kir. Curia ugyanazon évi okt. 5-én 7637. sz. a. kelt Ítéletében ugy találta, hogy alperes­nek 1882. május 4-én elhalt férje csak 122 frt 41 krral maradt adós oly késedelmi kamatok fejében, melyek egy némely bér­részletnek a felperes engedékenysége mellett később teljesített fizetéséből származtak s a melyek az A. alatti szerződés 4. pont­jához képest tőkésitendők és a legközelebbi fizetési határnapon lerovandók voltak. Ezen legközelebbi fizetési határnap 1882. évi jul. i-én állott be s akkor alperes semmit sem mulasztott, mert ugyanazon napon bírói kézbe letette az esedékes, felperes által felvenni nem akart félévi bérösszeget és azonfelül albérlője által befizetett, mint ez a tárgyaláskor nem tagadtatott, 1200 frtot. E szerint az alperes eleget tett kötelezettségének a tőkésített késedelmi kamatokra nézve is, melyek különben is csak jul. i-én voltak összegszerüleg kiszámitandók és megállapitandók. Hivat­kozott felperes a tárgyalás folyamán tanukra is annak bizonyítá­sául, hogy alperes nevében P. Gyula és H. Károly a bérletről önként lemondtak. De a felhívott tanuk kihallgatását helyesen mellőzte az első bíróság, mert felperes az alperes tagadása elle­nében nem ajánlott bizonyítékot az iránt, hogy a nevezetteket alperes kötelező nyilatkozat tételére fel is hatalmazta volt. 166. Mennyiben lehet alperes közvetett bizonyítása alapján fel­perest elutasítani. (1882. november 7. 2083. sz. a.) A szabadkai kir. törvényszék: Barasits József ügyvéd által képviselt L. Gábor felperesnek Milassin Zsigmond ügyvéd által védett Z. Gáborné alperes ellen 310 frt tőke és járulékai iránti perében következő Ítéletet hozott: Felperes kereseti követelése alperes ellenében megítéltetik és alperes köteleztetik a kereseti 310 frt tőkét lefizetni felperesnek. Mert a keresetlevélhez A. alatt csatolt kötelezvényre a bajai takarékpénztári hivatal által vezetett záradékkal igazolva van, miszerint alperesnek a bajai takarékpénztártól kölcsönzött 500 frt

Next

/
Thumbnails
Contents