Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam III. kötet (Budapest, 1883)

2.sr tartozásából felperes 1872. október 24-én készpénzzel 10 frt. tökét, 14 frt 60 kr. kamatot és egy saját birtokára bekebelezett köte­lezvénynyel 300 frtot valóban lefizetett és később ezen 300 frt kötelezvényben tartozását is 1874. apr. 29. felperes egészben tör­lesztette. Ezen alperes által sem kifogásolt fizetések valódisága ellenében felhozott azon alperesi védekezés, miszerint az ő tar­tozása törlesztésére tett fizetéseket felperes nem saját pénzéből, hanem az ő és volt első férje P. József tulajdonát képezett s eladott madarasi 3ii telekföldnek felperessel közösen felvett 2250 frt vételárából teljesítette, figyelembe vehető nem volt, miután ezen állítása alperesnek épen az általa hivatolt s a per során kihallgatott K. Antal és G. János tanuk vallomásával iga­zolva nincs. A bpesti kir. itélő tábla : Felperes keresetével elutasittatik. Indokok : Alperes azzal védekezett, hogy a bajai takarék­pénztárnál levő tartozásából felperes 3 kereseti összeget első fér­jétől származott gyermekeivel közösen birt s eladott madarasi 3/é telek vételárából fizette ki, mivégre a szükséges pénzösszeget felperesnek 1872. október 23-án átadta. Minthogy pedig felperes válasziratában az alperesi védekezésben foglalt állításokat sem átalánosan, sem pedig egyenként határozott tagadásba nem vette, alperes állításait annál inkább bebizonyitottnak tekinteni s felpe­rest keresetével elutasítani kellett, mert a C. alattival igazolt azon körülmény, hogy 1874. évi június hó 20-án alperesnek csak 350 frttal tartozott, azt pedig engedményesnek kifizette, a hall­gatag beismerésével begyőzött alperesi állitások czáfolatára annál­kevésbé szolgálhat, minthogy alperes azzal is védekezett, hogy az egész telekvételárt felperes vette át, a mit felperes határozot­tan szinte nem tagadott. Ugy a D. alattiból vont felperesi követ­keztetés szintén hatálynélküli, mert az abban foglalt lemondás és nyilatkozat egy felperes által igért hitelbérre vonatkozik. A magy. kir. Curia: A budapesti kir. itélő táblai Ítélet helybenhagyatik. Indokok : Kétségtelen ugyan, hogy a bajai takarékpénztár­nak alperes ellen fenállott követeléséből felperes 324 frt 60 krt részint készpénzzel, részint saját kötelezvényével 1872. évben tör­lesztett, mindamellett alperest ennek megfizetésére kötelezni Döntvénytár, uj folyam III. I j

Next

/
Thumbnails
Contents