Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam III. kötet (Budapest, 1883)
189 védett B. Bertalan alperes elleni 60 frt iránti keresetével elutasittatik, stb. Indokok: Miután 2 tanú igazolta azt, hogy alperes bepereltetése előtt megkínálta felperest a kötvénybeli összeggel, a mennyiben felperes erre a helyett, hogy a kötvényt visszavéve ügyvédjétől, alperesnek a fizetés után azt visszaadta volna, alperest magától elutasította, s miután alperes a kereseti követelést bepereltetése előtt felperes részére birói kézbe le is tette, tekintve, hogy a kötvényben határozott lejárati idő kikötve nincs is, alperest a fizetés körül mulasztás nem terheli; s mert a m. évi 3869. sz. letéti végzéssel a 60 frt felperes által felvehetőnek mondatott ki, a követelés kielégítettnek veendő s felperes keresetével elutasítandó s saját hibája által okozott perköltségek megfizetésében elmarasztalandó volt. A budapesti kir. ítélő tábla: Az első bíróság ítélete felebbezett részében felhozott indokainál fogva helybenhagyatik. A magy. kir. Curia : Mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával egyetemlegesen köteleztetnek alperesek 60 frtot felperesnek megfizetni. Indokok: A valódiságára nézve alperesek által kétségbe sem vont A. alatti kötvény tartalma szerint tartoztak alperesek a kölcsönvett 70 frtnak felét 1880. év szeptember 29-én, második felét pedig ismét pár hó alatt, vagyis 1880. nov. 29-ig lefizetni: minthogy pedig a már 1880. szeptember 29-én lejárt 35 frtra 10 frtnál többet nem fizettek, az 1880. nov. 29-iki utolsó határidőben pedig mit sem fizettek ; minthogy továbbá felperes a kamatok nélkül kínált tőke felvételét jogosan tagadhatta meg s a fizetni kívánó alpereseket a már lejárt s törvény utján követelhető tőke és kamat behajtásával megbízott ügyvédjéhez helyesen utasíthatta, ily körülmények között pedig a lejárat után sokkal később t. i. 1880. évi deczember 30-án, de akkor is a fizetési határidőtől törvény szerint követelhető kamatok nélkül történt tőkeletétele felperes veszélyére és kárára teljesítettnek nem tekinthető : mindezeknél fogva alpereseket a keresetileg követelt tőkében, kamatában és mint perveszteseket a perköltségben elmarasztalni kellett.