Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam III. kötet (Budapest, 1883)
i88 hogy ő alperesekkel adásvevési jogügyletet kötni egyátalában nem szándékozott s abba bele sem egyezett, sem az állítólagos 5000 frt vételárt alperesek neki meg nem fizették ; bebizonyitottnak tekintendők: a kérdéses szerződést felperes valódi beleegyezésének hiánya miatt érvénytelennek nyilvánítani kellett. Igaz ugyan, hogy az okirat kiállításánál közbenjárt alperesi tanuk Dr. K. Lipót ügyvéd és segéde N. Lipót e perben azt vallották, hogy felperes akaratát értelmesen adta elő, s e szerződés előtte felolvastatott s ő azt akaratával megegyezőnek találta : mindazáltal ezen körülmény a főeskü általi bizonyítást nem zárja ki; mert nevezett tanuk felperes részéről az 1868: LIV. tczikk 192. §. a) pontja alapján kifogásoltatván, miután a H. alattiból kitűnik, hogy Dr. K. ügyvéd épen a megsemmisittetni kért szerződés telekkönyvi foganatosításánál alperesek meghatalmazottjaként járt el, N. pedig annak segédje: e tanuk vallomását figyelembe venni nem lehetett, mert még ha a most nevezett tanuk kifogás alá sem esnének, a B. alatti okirat ellenében az eskü általi bizonyítás az esetre sincs kizárva, minthogy a főeskü oly körülményekre is vonatkozik, melyekre más bizonyíték egyátalában nincs, de melyekről a perben álló felek mindegyikének tudomással kellett birnia; és mert a fenforgó többi körülmények is, jelen felperes írástudatlansága, továbbá az, hogy a felperest közelebbről ismerő tanuk K. Katalin, Cs. Péter, Cz. Sándor és K. Sándor vallomásai szerint felperes már évek óta nehéz hallású, valamint az is, hogy alperesek azt, hogy a szerződésben lefizetettnek állított 5000 frt vételárt valóban megfizették, vagy megfizetni képesek voltak, felperes tagadása ellenében bizonyítani meg sem kisérlették, kétessé teszik azt, hogy felperes a B. alatti okirat tartalmát, habár az előtte fel is olvastatott volna, annak alájegyzésekor tudta. 126. A kamatok nélkül kínált tőke felvétele jogosan tagadható-e meg? (1882. október 23. 1106. sz. a.) A n.-atádi kir. járásbíróság: Pap Sándor ügyvéd által képviselt Sch. József felperesnek Gyarmathy József ügyvéd által