Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam II. kötet (Budapest, 1882)

I 2 B. Juon anyja, a mint fia megöléséről értesült, azonnal Zs. Györgyre irányozta a tettesség gyanúját, mert erről tudta, hagy fia iránt rosz indulattal viseltetik. Tény tehát, hogy bármi lett légyen Zs. György haragjának oka, azok, kik ismerték, nem haboztak őt a a legiszonyúbb bosszúra képesnek tartani. Egyébiránt a büntetendő cselekmény inditó oka a véghez vitt büntettél szemközt elhatározó vagy csak lényeges sem lévén, csupán a lélektani megfejtés végett emeltetett ki, hogy Zs. György B. Juon ellen csakugyan és tény­leg bosszút forralt, és hogy e bosszuindulat és Zs. György későbbi cselekménye között az oki összefüggés megszakitlan és tervszerű lánczolata, a bűnvádi eljárás eredménye által tejesen ki van derítve. Midőn ugyanis Zs. György 1881. jul. 7-én késő este egy erős marok vastagságú kampóval ellátott botot, tehát oly eszközt, melyről tapasztalásszerüleg biztonsággal tudta, hogy azzal egy alvó ember feje ellen nagy erővel irányzott ütés ezt vagy rögtön megöli, vagy legalább önkivületbe és önvédelemre képtelen álla­potba hozza ; magához véve, kiment a közlegelőre, a hol bizo­nyossággal tudta, hogy B.- Juon is tartózkodik, és midőn oda megérkezve többek társaságába vegyült s beszélgetés és enyel­gés után a többiekkel együtt lefeküdt, és megvárva mig mind­nyájuk elalszanak, óvatos csendben «szépen, lassan felkeltő és botját magához véve, a 100 lépésnyire alvó B. Juon felé közele­dett, s midőn ezt alva találta, ennek feje ellen emiitett minő­ségű botjával több ütést intézett, miglen koponyája széthasadva, összeroncsolva, abból a velő is kibugyogott és B. ennek követ­keztében rögtön meghalt : mindebben és mindezen cselekmé- • nyékben a bosszú által indított, részletesen megérlelt, mérlege­zett és megállapított tervnek egymásba nyúló szálai nyilvánulnak. Ugyanezen cselekmény tervszerűségére mutat az is : hogy Zs. György; midőn véres cselekményét végrehajtotta, előbb ugyan a falu felé indult, azonban rögtön visszatérve, előbbi fekhelyét elfoglalta és később , mintha semmi sem történt volna, és ő nyugodt álmából ébredne fel, felköltötte a mellette levőket. Átgondolt, tervszerű és ravasz számítással keresztülvitt volt a cselekmény azért; mert az által, hogy Zs. György többek társa­ságában feküdt le, s megvárta mig ezek elaludtak és csak akkor indult fondorlatának végrehajtására, kétszeres számítással cseleke-

Next

/
Thumbnails
Contents