Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam II. kötet (Budapest, 1882)

7 mondják, (.szépen lassan» felkelt, magával vitte botját és azon hely felé indult, a hol B. aludt. M. ezt észrevette és kezével érintve a mellette fekvő P.-t, ez szintén felébredt, és a mint Zs. eltávozott, kissé felemelkedtek, hogy lássák: mi történik ? A mint Zs. György B. közelébe ért, a mint a két tanú mondja, három csapást intézett ennek fejére ; a bonczleleti jegyzőkönyv azonban öt ütést constatál. B. koponyája teljesen szétzuzatott, agyveleje ki­bugyogott, a csont szétroncsoltatott. Rögtön meghalt. Nem volt semmi jaj. semmi kiabálás, semmi lárma. A két tanú mindezt látta, mindenre figyelt. A véres tett után Zs. előbb a falu felé indult, azután visszafordult, lefeküdt előbbi helyére és mintegy egy negyed óra múlva felébresztette az alvókat, és mintha semmi sem történt volna, ezekkel, illetőleg ezeknek egy részével, bement a faluba. B.-t gazdája reggel várta a lovakkal és midőn nem érke­zett meg, annak anyjához ment, fia után kérdezősködni. Később meghallotta, hogy B. az éjjel a mezőn megöletett, s e hirt elmondta a megölt anyjának, a ki rögtön azt mondta: hogy ezt csak Zs. György tette, mert ez bosszút forralt fia éllen. A temesvári kir. törvényszék : Zs. György a gyilkosság vádja alól felmentetik, ellenben a btk. 279. §-ába ütköző szándékos emberölés bűntettében bűnösnek nyilvánittatik, s az ilélet jog­erőre emelkedésétől számítandó tizenöt évi fegyházbüntetésre Ítéltetik. A budapesti kir. itélő tábla : Vádlott a tett elkövetését beis­mervén, az elkövetés módjára vonatkozó tagadása pedig oly súlyo­sító körülményt, mely a büntetésnek a cselekményre a btk. 279. §-ában meghatározott legmagasabb mértékének alkalmazását a fen­forgó enyhítő körülményekkel szemben igazolná, nem képezvén : a vádlottra elsőbiróságilag kiszabott tizenöt évi fegyházbüntetés az elsőbirósági Ítélet kelte napjától, 1881. augusztus 13-ától szá­mítandó tizenkét évi tartamra leszállittatik, és ezen felül vádlott a btk. 289. §-ához képest, tizenkét évi időtartamra hivatalvesz­tésre ítéltetik. A kir. Curia : Mindkét alsóbirósági Ítélet a vádbeli cselek­ménv minősítése és a büntetésre nézve megváltoztatik ; Zs. György vádlott a B. Juonon elkövetett, a btk. 278. §-a szerint minősülő gyilkosság bűntettében mondatik ki bűnösnek, s a 91. §. alkal-

Next

/
Thumbnails
Contents