Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam I. kötet (Budapest, 1882)
53 atyjuk, a leánygyermekek pedig anyjuk vallását követik. Jelen esetben tehát a feljelentett állítólagos cselekmény az 1868: LIII. tcz. rendeleteibe nem ütközvén, az áttérési törvényes szabályokat nem sérti, s a vallás és annak szabad gyakorlata elleni, a K. B. T. K. 53. §-ban meghatározott kihágásnak, általában pedig fenyitőjogi beszámítás alá eső cselekmény tényálladékát meg nem állapítván, a feljelentés hivatalból visszautasítandó volt. A budapesti kir. itélö tábla: A kir. járásbíróság határozata megváltoztatik és az eljáró kir. járásbíróság a feljelentésben előadott tényállás tekintetében a vizsgálatnak eszközlésére, annak foganatosítása után pedig a kifejlendőhöz képest ujabb bírói határozat hozatalára utasittatik. Indokok: Tekintve, hogy a feljelentés egy hivatalból üldözendő cselekmény megtorlására vonatkozik, és jelen esetben a vizsgálat megejtése előtt azt, vajon a feljelentésben foglalt kihágás tényálladéka fenforog-e vagy sem ? elbírálni sem lehet, a kir. járásbíróság határozatának megváltoztatásával ugyanazt a vizsgálatnak eszközlésére és a kifejlendökhöz képest ujabb bírói határozat hozatalára utasítani kellett. A kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék : Tekintve, hogy panaszló C. István határozottan a K. B. T. K. 53. §-ában foglalt cselekmény elkövetésével vádolja S. Ferenczet, tekintve, hogy mindaddig mig az anyakönyv vagy ennek hiteles kivonata a biróság által, a bevezetés helyességére nézve meg nem vizsgáltatott, arról, hogy fenforog-e a panaszolt cselekmény vagy nem ? vagyis bir-e a feljelentés alappal, ki nem mondható : ugyanezért a másod biróság végzése helybenhagyatik. 18. A szövetkezet tisztviselői által saját hatáskörükben felvett okmány bizonyitékot képez-e ? (188 1. évi szeptember 13. 581. sz. a.) Mezei Mór ügyvéd által képviselt budapesti bankegyesület részvénytársaság felperesnek, Wellisz Vilmos ügyvéd által képviselt H. Mihály alperes ellen 245 frt. iránti perében a bpesti kir. Döntvénytár, uj folyam. I. 3