Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam I. kötet (Budapest, 1882)

3< A kir. Curia mint legfőbb ítélőszék : A bűnügyi vizsgálat által azon körülmény, hogy P. Márton és társa, a végrehajtás foganatosításánál hivatalos körüket túllépve, hivatali hatalommal való visszaélés bűntettét követték volna el, bebizonyítva nem lett, de egyébként is a kir. ügyész a végtárgyalásnál e miatt vádat nem emelt. A mi az emberhalált eredményezett súlyos testi sértés miatti vádat illeti, tény az, hogy D. Pánta végrehajtást szenvedő fél, mi­dőn P. Száva csendlegénynek ellenszegült, ez utóbbi által a bal­czombon meglövetett, mely lövés következtében D. Pánta két hónap múlva elhalálozott; tény továbbá az is, hogy ezen végre­hajtás megkísérlése közben ifj. P. Márton kiküldött bírósági végrehajtó az utasítást kérő csendőrnek azon meghagyást adta hogy ha D. Pánta a végrehajtásnak továbbá is ellenszegül és veszélyes támadást intéz, D. Pánta lábon való meglövés által ártalmatlanná teendő. Ezeknek előre bocsátása után, tekintve, hogy D. Pánta már 1880. február 5-én, a megkisérlett végrehajtást ellenszegülése folytán meghiúsította, 1880. ápril 5-én reggel pedig ismét ellen ­szegült, ugy hogy karhatalmat kellett alkalmazni, tekintve, hogy ugyanakkor a végrehajtási közegek előtt kijelentette, hogy őt c*ak halva fogják házából kivinni, de előbb másnak is meg kell halnia, s fenyegetődzésének komolyságát azon körülmény is igazolta, hogy bezárkózva, a házat megközelítő karhatalom tagjaira lövéseket tett, majd pedig az ajtónak betörése után P. Száva csendlegényt fej­szével megrohanta ; ezen bizonyított körülmények közt P. Száva vádlottnak azon cselekménye, hogy lőfegyverét használva, D. Pántát lábán lőtte, büntetendő cselekményt nem képez, mert a köte­lesség teljesítésében, és így jogos körben levő T. Száva, D. Pánta által jogtalanul támadtatván meg, közvetlen veszélynek volt kitéve és a jogos védelem a B. T. K. 79. §-a értelmében a cse­lekmény beszámítását kizárja. De továbbá a dolog ilyen állásánál fogva P. Márton felté­teles utasítása, melynél a B. T. K. 75-ik §-a szerinti szándék hiányzott, hasonlóan bűncselekményt nem képezhet. Ugyanezért a másod bíróság ítélete ezen és felhívott indokainál fogva helyben­h agyatik.

Next

/
Thumbnails
Contents