Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam I. kötet (Budapest, 1882)

13 emelt vád és következményeinek terhe alól, a vádbeli cselekmény tárgyi tényálladékának meg nem állapithatása miatt felmentetnek. Indokok: A bünper folyamán egyébként sem állíttatván elő oly bizonyiték, melylyel kellőleg igazolva lenne az, hogy a neve­zett ezredorvos a vádlottak által hivatalos kötelessége megszegi-­sére, avagy ilynemű kötelességével ellenkező cselekmény teljesí­tésére hivatott volna fel és pedig akként, hogy ezért neki a kezé­hez küldött 50 frttal vagy más módon anyagi haszon helyeztetett volna kilátásba: vádlottak a vádbeli cselekmény tárgyi tényálla­dékának meg nem állapithatása indokából felmentendők voltak; és pedig J. Péter vádlott különösen azért is, mivel azon levél, mely az 50 frttal a nevezett ezredorvoshoz küldetett, ő előtte ismeretlen nyelven Íratott. A kir. tábla következőleg ítélt: A kir. törvényszék ítélete az abban felsorolt, s a következő indokoknál fogva hagyatik helyben. Indokok: — — AB. T. K. 470. §. rendelkezése szerint a megvesztegetöre nézve csak a kötelesség megszegése végett való megvesztegetés állapítja meg a büntethetőséget. Minthogy pedig az ítéletben helyesen felsorolt tényálladék szerint J. Péter fiának elbocsáttatása végett azért folyamodott, mert a nyert érte­sülés szerint a kórházban tényleg betegen feküdt, s minthogy a dr. N. Ede ezredorvoshoz intézett levélben sem kérelmeztetik egyéb, csak az, hogy a fiu betegsége következtében adjon pár­toló véleményt, a kérelem, s ennek támogatása végett küldött 50 frtnak czélzata tehát nem valótlan, hanem egy tényleges állapot igazolásának kieszközlésére irányulván, vádlottak cselekményében annak jelenségei, hogy dr. N. Ede ezredorvosnak kötelessége megszegése végett küldötték volna az ajándékot, fel nem találha­tók. Ehhez képest vádlottakat a vádbeli cselekmény következmé­nveinek terhe alól az elsőbirósági ítéletben felsorolt indokon felül még ez alapon is felmenteni kellett. A legfőbb ítélőszék köveíke^ö ítéletet hozott: A kir. tábla ítélete, az abban felhozott illetőleg elfogadott indokoknál fogva heh benhagyatik.

Next

/
Thumbnails
Contents