Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam I. kötet (Budapest, 1882)
96 Indokok : A vádbeli cselekmény, tekintettel az ellopott tárgy 6 frt értékére, az annak elkövetése idején fenállott büntető gyakorlat szerint a lopás kihágását képezvén, a B. T. K. 2. §-a rendelkezéséhez képest kihágásnak kellett minősíteni, és a büntetést, a B. T. K. 15. §-a szerint a kihágásokra megállapított büntetés nemére átváltoztatni. A kir. Curia : A budapesti kir. itélö tábla ítélete felhozott, illetőleg az abban elfogadott indokoknál fogva helybenbagyatik. 48. 1 Az ügyvédi fegyelmi vétség fenforgása hivatalból közlendő az ügyvédi kamarával. 2. A magán vádlónak illetve sértett félnek az eljárást megszüntető végzés ellen felebbezési joga van. (188 r. évi 7868. sz. a. Ifj. T. Károly ügyvéd R. Árminnak, P. József ellen fenállott követelését magához váltván, a végrehajtást P. ellen R. neve alatt folytatta. A lefoglalt dolgok szabadkézből adattak el, és pedig állítólag ifj. T. Károly által a végrehajtást szenvedett beleegyezése mellett. Sz. mint kezes azt panaszolja, hogy a föadós ezen eljárás mellett nem elegendő szigorral szoríttatott a fizetésre. A kir. törvényszék megszüntető végzést hozott, mi ellen Sz. a kezes, mint sértett fél felebbezést adott be. A kir. törvényszék ezen felebbezést visszautasította, mi ellen Sz. ismét felebbezett. A jászberényi kir. törvényszék : Ifj. T. Károly és R. Ármin ellen csalás és sikkasztás vádja miatt folyamatba tett bűnvádi eljárás megszüntettetik, s a polgári peres iratok a polgári osztályhoz visszaküldetni, a fenyítő ügyiratok levéltárba helyeztetni rendeltetnek. Ifj. T. Károly ügyvéd ellenében az 1874. évi XXXLV. tcz. 57. és 68. §-aiba ütköző fegyelmi vétség merülvén fel, ennek megtorlása tekintetéből az illetékes ügyvédi kamaránál eljárni Sz. Istvánnak szabadságában áll. Indokok : Mert a Sz. István panaszára folyamatba tett bünvizsgálati eljárás, panaszlott R. Ármin és ifj. T. Károly ellenében oly cselekményt ki nem derített, mely P. József föadós érdékeinek