Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam I. kötet (Budapest, 1882)
97 kímélése tekintetéből a kezes Sz. István ellenéhen csalási vagy kárositási szándékból követtetett volna el. Mert ifj T. Károly ügyvédnek azon eljárása, hogv R. Ármin javára P. Józsefnél lefoglalt termést állítólag a hitelező és adós beleegyezésével a bíróság közbenjötte nélkül elárusította, sikkasztási czélzat hiányában bűncselekménynek nem tekinthető. M indezeknél fogva bűncselekmény meg nem állapithatása miatt a bűnvádi eljárás megszüntetendő volt. Minthogy azonban ifj. T. Károly ügyvéd az által, hogy R. Ármintól a per tárgyát magához váltotta, ennek neve alatt saját érdekében a végrehajtást tovább folytatta és a bíróilag lefoglalt ingóságokat birói közbenjárás nélkül elárusította, az 1874.. évi 34. tcz. 57. és 68. §-aiba ütköző fegyelmi vétséget követett el, ennek megtorlása iránt az illetékes ügyvédi kamarával eljárni panaszos Sz. Istvánnak fenhagyandó volt, mert az ügyvéd által elkövetett fegyelmi vétség természeténél fogva, a bíróság által hivatalból üldözhető nem lévén, ennek megtorlása az érdekében sértett fél által eszközölhető. A budapesti kir. itélő tábla: A kir. törvényszék 102,881. sz. a visszautasító végzése megváltoztatik, Sz. Istvánnak ezen sz. a. beadott felebbezése elfogadtatik és ennek folytán az 1326/80. b. számú megszüntető végzés is felülvizsgálat alá vétetvén, ugyanaz a felhozott és alább kifejtett indokoknál fogva azzal a változtatással hagyatik helyben illetőleg érintetlenül, hogy jelen bűnügy iratai az ifj. T. Károly ügyvéd ellen fenforogni látszó fegyelmi vétség feletti eljárás végett az egri ügyvédi kamarához hivatalból áttétetni rendeltetnek. Indokok : Vádlót a feljelentése tárgyában hozott megszüntető végzés ellen felebbezési jog illetvén, a kir. törvényszék viszszautasitó végzésének megváltoztatásával Sz. Istvánnak 102/881. sz. a. beadott felebbezését elfogadni kellett. Az ennek folytán felülvizsgálat alá vett megszüntető végzésnek Sz. Istvánra vonatkozó része nem felebbeztetvén, érintetlenül hagyatott. Eme végzésnek ifj. T. Károlyt és R. Ármint illető része, az 1874. 34. tcz. 66., 74. és 79. §-ai alapján tett fenebbi változtatással, az elsőbiróilag felhozottakon kívül, még a következő indokoknál fogva hagyatik helyben. Döntvénytar, uj folyam. I. 7