Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam I. kötet (Budapest, 1882)
Q2 Felperesnek felebbezése folytán 1486. szám alatt a királyi tábla itélt : Az eljáró első bíróság ítélete megváltoztatik, s alperes feltétlenül köteleztetik fizetni. Indokok : Felek perbeli előadásából kétségtelenül kitetszik, bogy alperes a kérdéses liszt eladását illetőleg sem bizományos, sem nem vevő, hanem kereskedelmi meghatalmazott volt, mint ilyennek jogain pedig a kt. 43. §. értelmében csak oly ügyletekre és cselekvén vekre terjed ki, melyek az üzlet folytatásával rendszerint járnak, illetve a mely cselekvényeket az ily ügyletek rendszerint szükségessé tesznek ; az áru hitelben történendő eladása azonban nem oly cselekvény, melyet az üzlet folytatása rendsze rint szükségessé tenne, erre tehát a kereskedelmi meghatalmazott nem más törvénynél fogva, hanem csak különös megbízás esetében van feljogosítva. De arra nézve, hogy alperes a törvény által szabályozott meghatalmazásnál szélesebb körű megbízással volt ellátva, a bizonyítás kétségtelenül alperest, ki magát a fizetésre kötelezettnek ez alapon nem tartja, terhelné. Alperes azonban ezt igazolni meg sem kísérletté. Miután pedig ily körülmények között, midőn a bizonyítás alperest terhelné, felperes által nyújtott bizonyíték a felajánlott főeskü alapján a per eldöntést nem nyerhet. Miután továbbá alperes az A. alatti könyvkivonat valódiságát és tartalmát az elleniratban, tehát ott, hol ennek a ptr. 156. §. értelmében helye volna nem kifogásolta az e tekintetben későbben felhívott kifogás pedig a pts 159. §-a szerint figyelembe nem jöhet. Miután ezek szerint azon körülmény, hogy alperes az eladás végett küldött liszt vételárából 1185 frt 57 krral el nem számolt, beismertnek tekintendő. Végre miután a meghatalmazás korlátait túllépő kereskedelmi meghatalmazott ezen cselekvényeért főnökének személyesen felelős. Az eljáró bíróság ítéletét megváltoztatni, s alperest az 1159 frt 57 kr. leszállított kereseti tőke fizetésére feltétlenül kötelezni kellett. Alperes felebbezése folytán a királyi Curia 747,81. szám alatt itélt: A másodbiróság ítélete felhozott indokainál fogva helybenhagyatik.