Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVIII. folyam (Budapest, 1882)

39 szomjan nem maradt, szabad akaratból családját a legnagyobb nyugtalanságnak ki nem tevé és önként kezesekről vagy ügyvédje tanácsáról le nem mondott. Ez esetre tehát alkalmazandók az osztr. p. t. k. 874., 875., a szász p. t. k. 1502., továbbá 93. és 94. §§., a zürichi codex 922. és 60. §§., a bajor tvkönyvi javaslat 20., 21. és 22 §-ai. A kényszert igazolja továbbá azon körülmény,hogy a lemondási okmány aláírása alkalmával tanuk nem alkalmaztattak, felp. azon kivánata pedig, hogy ö kezesek állítása mellett szabad lábra helyeztessék és csak másnap jelentkezhessék az ügyészségnél, figyelembe nem vétetett. Mindezen előadott körülmények összevetése felperes előadásának valódisága mellett szól, evvel pedig a kényszer perrendtartásszerüleg be van igazolva. Több órai kihallgatás, faggatás, fenyegetés, kiéheztetés ós egyéb kényszer alkalmazása után normális lelki állapotról nem lehet szó, evvel pedig az aláírás önkéntes és minden kényszertől ment volta meg van czáfolva ; hivatkozik e részben Savigny ((System des heutigen Rechts» munkájára (3-ik kötet 99. és követk. lapok), Holtzendoríí' (Rechtslexicon 729. lap); Unger (System II. kötet, 49. lap), Weisske (Rechtslexicon 9. kötet, 214. lap), a Glaser-Unger-féle gyűjtemény 1499-iki döntvényére, a római jog (1. 1. §. III. D. 4., 6.) és Frank közigazság törvénye 488. §-ára, Zlinszky magy. magánjog 120. bpjára, Herczegh magy. magánjog 252. és következő lapjaira. Annak bizonyítása tehát, hogy itt kényszer nem alkalmaztatott, egyenesen alperest terhelné. Alperes tagadása, hogy ö ezen kényszerre közre nem működött, a dolgon mit sem változtat, mert már a józan ész is azt mondja, hogy a jogellenes cselek vényben résztvevő, mint bűntárs felelősségre ép ugy vonható, mint maga a közvetlen tettes. Ezt a btk. G9. §-a igazolja; alperes a felbujtó szerepót játszá, sőt a kényszer az ő javára, érdekében és folytonos jelenlétében alkalmaztatott. A bünfenyitő végzés ugy ezt, mint a fenébb érintett körülményeket igazolja, hogy t. i. túlbiztosítás fön nem forog, hogy az előnyomozás a hazai törvényekbe ütközőleg éjnek idején folytattatott, a mi nemcsak az egyéni szabadságot veszélyezteti, de a bekövetkezendő letartóztatást is sejteti, mely utóbbi a vacsora közbeni rendőri felügyelet alkalmazása által már tényleg be is következett, és igy a szolgabíró fenyegetését teljes valószínűvé tette. Mindezek nem voltak szükségesek, ha felperes önként vissza akarta volna adni a kötvényt. Erre G óra hosszáig tartó időzés és mindaz, a mi evvel karöltve j árt, szükséges nem volt. Ezen tények igazolják felperes vonakodását és a kényszer f'olytáni aláírását. A titkár kiküldésére