Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVIII. folyam (Budapest, 1882)
98 már csak azon okból is, mert az eskü letételének elmulasztásából rosszhiszeműségük, illetőleg az alperes kijátszására irányuló tényük alaposan következtethető lenne. Az elvont haszon megtérítése iránti keresetükkel azon okból voltak felperesek elutasitandók, mert azt, hogy a pertárgyát képező szőllőnek évi haszna, az e czimen követelt 60 frtra rúgna, alperes tagadása ellenében nem igazolták be. Viszkövetelésével pedig azért lett alperes elutasítva, mert azon állítását, hogy ö a kérdéses szőllőt K. Imrétől csakugyan megvásárolta volna, sem az adásvételi szerződéssel, sem pedig az adásvételi szerződés megkötésekor netalán jelen volt tanuk vallomásaival, a per során be nem győzte, s K. Imrét mint a kérdéses szőllő állítólagos eladóját, e perben szavatosi minőségbe be nem vonta. A javítások czimén felszámolt 1 93 frt 5 kr. továbbá 45 frt szőllőváltság, 27 frt 80 kr. fizetett adótartozás iránti visszkövetelós sem volt megállapítható, illetőleg ezek megtérítésére felperesek nem voltak kötelezhetők, mert ezek iránti követelését alperesek nem felperesek, hanem ezek jogelődje K. Imre ellen érvényesíthetnék, s a prrdisnak a visszkeresetekről intézkedő 76-ik §-a jelen perbeli felperesekre, minthogy ezek a visszkereset ellen a per során kifogást tettek, nem alkalmazható. A perköltség a per körülményeinél fogva kölcsönösen megszüntetendő. Alperesnek felebbezése folytán a kir. tábla következő ítéletet hozott: Az első bíróság ítélete arra nézve, hogy felperesek keresetüknek az elvont hasznokra vonatkozó részével elutasittattak, mint nem felebbezett érintetlenül hagyatván, arra nézve, hogy alperes a beruházások iránt emelt viszonkeresetével kereseti jog hiányából, s alaki indokból elutasittatott, megváltoztatik, és alperesnek jelzett viszonkereseti joga megállapíttatik, s ezen viszonkereset érdemleg elbirálandónak kimondatik, egyebekben végre az elsőbirósági itélet feloldatik, ós utasittatik a kir. törvényszók, hogy ezen itélet jogerőre emelkedése után a kereset tárgyára nézve hozzon alperes viszonkövetelósónek érdemére is kiterjesztendő uj határozatot. Indokok: Alperes viszonkeresetének a tett beruházásokra vonatkozó részét arra alapítja, hogy ezen ingatlant felpereseknek elődjétől, mint telekkönyvi tulajdonostól megvette, azt 18 évig jóhiszemüleg bírta, s abban tetemes oly beruházásokat tett, melyek által az ingatlan értéke emeltetett. Minthogy pedig a megbízás nélküli ügyvivő, a dolog tulajdonosától, befektetésének azon értékét követelheti, melylyel a tárgy a befektetés által értékében növeke-