Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVI. folyam (Budapest, 1881)
118 tekintve, hogy egy részről vádlott harmad magával állott, s tudta még azt is, hogy szükség esetében néhai T. Éva is rendelkezésére álland, hogy azt teljesen mentő körülményül elfogadni lehetett volna, miért vádlott ténye a kellő óvatosság elmulasztása miatt büntetendő cselekménynek találtatott s az életbiztonság elleni vétség megállapittatott, s vádlott abban vétkesnek kimondandó volt. A büntetés kimérésénél vádlottnak rovatlan előélete, különösen a veszélynek alaposan képzelhetett jelenlegessége, s azon körülmény, hogy a látott alakot határozottan czólirányba sem vette, hogy a lövést megelőzőleg az általa a setétségben fel nem ismerhetett alak kiléte iránt tudakozódott, végül elaggott kora mint enyhítő körülmények vétettek figyelembe, s miután súlyosító körülmény egyátalában fen nem forog, vádlott enyhébben volt büntetendő. A budapesti kir. itélő tábla: Az eljáró kir. törvényszék Ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. A m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék: Vádlott nem felebbezvén, a kir. itélő tábla ítélete helybenhagyatik. Mert : A vizsgálat során kiderített ténykörülményekből vont, és az elsőbiróság Ítélete indokolásában elősorolt következtetések szerint vádlott cselekménye jogos védelemből származván: ha és a mennyiben az a jogos védelem határait túllépte volna, ilyetén cselekménye nem életbiztonság elleni vétségnek, hanem az eredményhez képest a jogos védelem határainak túllépése által elkövetett szándékos emberölés bűntettének lett volna minősítendő, miután az eddigi bünfenyitendő gyakorlat szerint az életbiztonság elleni vétséget, mely az életbelépett B. T. K. 290. § a értelmében az emberölés vétségének felel meg, csak az követheti el, a ki másnak halálát gondatlanságból okozta, a jelen esetben azonban vádlott egy előtte álló ós tolvajnak vélt emberre szándékosan sütötte el fegyverét és ezen szándékos lövésnek egy emberélet esett áldozatul: cselekménye tehát, a mint azt tévesen felfogott ismérvei szerint az elsőbiróság ítélete indokolásában részletesen előadja, ha az vádlott ellenében egyátalán be lenne számitható, nem életbiztonság elleni vétségnek, hanem szándékos emberölésnek lett volna minösitendő. De a valódi tényállás birói fontolóra vételével, daczára a cselekmény végzetteljes eredményének, az a jelen esetben büntethetönek nem volt tekinthető, mert a jogos védelem határai között követtetett el. Azon tény ugyanis, hogy vádlott házára 1879. márczius 9-én tolvajok törtek, annak fedelét felszakítva, a padlásra hatoltak, és az ott tartott ólésnemüek nagy részét eltolvajolták, sőt midőn vádlott kiment, és látván azt, hogy a
