Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXVI. folyam (Budapest, 1881)

117 nyozta, csak az alak felé kisütó, melyet az orvosi bonczvizsgálati jegyzőkönyv szerint a felső test baloldalán, a mell (emlő) alatt akként találta, hogy az hátulról a felső test része jobb oldalán ki és áthatolt, s ezen lövés az orvosi vélemény szerint feltótlenül halált előidéző volt, mi a lövés után pár perez múlva, ugy vádlott, mint H. János és H. Józsefné tanuk vallomásai szerint be is következett. Hogy azonban vádlott ezen tette nem az öntudatos akaratelhatározás müve volt, az kitűnik nemcsak a hivatkozott tanuk egymással teljesen megegyező vallomásaikból, de az iratok közt levő községi bizonyítványból is, mely vádlottnak azon páratlan testvéri szeretetéről tesz tanúságot, melylyel ez néhai testvére T. Éva irányában viseltetett, midőn tehát egyrészről a ritka testvéri szeretet beigazoltnak vétetett, s midőn figyelembe vétetik vádlottnak özvegyi gyermek nélküli állapota és elaggott kora, midőn tehát valónak nem vélelmezhető, hogy vádlott ezen gondviselőjót akarta volna ily bűnös uton magától eltávolítani, különösen akkor, mikor vádlottnak ez anyagi érdekében sem állhatott, mert maga is vagyonnal bir, sőt néhai testvérét is ő kegyelemből tartotta házánál s gondviselőjéül fogadta be, érdekében tehát nem is állhatott ettől megválni; ugy másrészt hitelt kellett adni vádlott abbeli védekezésének hogy a kifejlődött esemény vádlott akaratán kivül álló esetlegesség eredménye, mert fel nem tételezhető róla ezen szándék épen azon szeretetnél fogva, melylyel testvére iránt viseltetett, s azon előnynél fogva, mely épen az ő életben létével állott kapcsolatban. Hogy azonban vétkesség terheli vádlottat, az kétségtelen; mert habár alapos lehetett is abbeli hiedelme, hogy ismét tolvajok jelentek meg nála, s félelme azon esetből kiindulva, hogy 1879. márczius 9 én ezjk reá is lőttek, szinte indokolva lenni látszik, mind a mellett jelenleges veszély nem mutatkozott oly mérvben, hogy vádlottnak fegyverét kellett volna azonnal használni, s a mennyiben elmulasztott magának mindenek előtt arról biztos tudomást szerezni, hogy ki áll előtte, habár háromszor kiáltott is reá: «hogy ki vagy», vétkessé tette magát s vétkessé vált volna az esetben is, ha testvére helyett tolvajt talált volna, mert a védekezés nem állott a megtámadással arányban ; mind a mellett, abbeli hiedelme folytán, hogy a korábbi tolvajok jelentek meg, kik a tolvajlás keresztülvitelére még fegyvert is használni nem átallották, alaposan tarthatott vádlott attól, hogy az ismeretlen alak által megelőztetik, s vagyona védelmezésónek áldozata az ő élete lehet, s igy féltében süthette el fegyverét; de mert a félelem oly mérvű nem volt, különösen