Dárday Sándor - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXIV. folyam (Budapest, 1880)

Mert a periratoknak az 1876. decz 14. 3560. sz. végzéssel a bűnt. bírósághoz elhatározott áttétele folytán a bűnügyi eljárás, mely alperesek ellen az 1866. május 25. kelt okirat alatt tett va­gyonátruházás által felperes kárára elkövetett csalás vádjára indít­tatott, ezen tvszék 1879. apr. 3. 514. sz. határozásával megszüntet­tetett azéri, mert a csalás tényálladóka fennforgónak nem találtatott; ekkép tehát nem igazoltatik, hogy a kérdéses átruházás színleg s álnokul történt volna; s mert más magánjogi érvénytelenségre ok sem forog fenn stb. stb. A kir. tábla azt 1879. október 1-én 33,703. szám alatt hely­benhagyta ; Mert habár az, hogy a bűnvádi eljárásban bűntény megálla­pítható nem volt, ki nem zárja, hogy magánjogi igény alapját képező valamely jogcselekmeny fennforogjon: mindamellett nem lehetett a keresetnek helyt adni; mert felperesek nem is állították, hogy a megtámadott jogügylet által a végrehajtási alaptól elüttettek volna ; ellenben a 2 7. a. okiratból magából s felperesek előadásából is az tűnik ki, hogy azon ügylet oly vagyonra vonatkozik, melyet első­rendű alperes csak később megnyílt örökség folytán kapott, mint ilyen vagyon felett pedig szabad rendelkezési joga gyakorlatában elsőrendű alperes, a felperes hitelezők által korlátolható annál ke­vésbé volt, minthogy eddigi törvényeink alapján kifejlődött joggya­korlat szerint, az adós hasonló cselekményei megtámadására egyes hitelezők nem, hanem csak csőd esetében azok összesége bírhat kere­seti joggal stb. stb. A legfőbb ítélőszék a kir. tábla ítéletét helybenhagyta. Indokok: Felperesek keresetlevelükben az alperesek közt 1867. május 12-ón létrejött 3 7. a. vagyonátruházási szerződést, azon oknál fogva, mert az csak elsőrendű alperes hitelezőinek kiját­szására köttetett, érvénytelennek kimondatni kérvén oly czólból, hogy ugyanazon vagyonok az '/. és 2 7. alatti végzésekben megálla­pított váltókövetelések fedezésére szolgáljanak: habár az, hogy az alperesek ellen elrendelt bűnvádi eljárás folyián hozott 1879. évi 514. sz. határozat szerint, az emiitett vagyonátruházás által, felpe­resek kárára állított csalás, vagy valamely büntethető cselekmény megállapítható nem volt, nem zárja ki, hogy polgári peruton elbí­rálható jogellenes cselekmény fenn ne foroghasson: felperesek mind amellett elutasitandók voltak: mert az 7. 2 7. a. még 1862. kelt végzésekből kitetszőleg felpe­resek részére a végrehajtás Liptó s Borsodmegyében fekvő azon in-

Next

/
Thumbnails
Contents