Dárday Sándor - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXIV. folyam (Budapest, 1880)

gatlanságokra rendeltetett el, melyek elsőr. alperesre, néhai atyja P. András után vógrendeletileg szállottak, felperesek pedig nem is állítják, hogy elsőrendű alperes által a végrehajtás alól ezen vagyo­nok elvonattak s e miatt bármely kárt szenvedtek volna ; valamint nem állítják azt sem, hogy a 3 7. alatti szerződésben oly vagyonok ruháztattak át másodrendű alperesre, melyek az 7- s 2 '/. a., követe­lések létrejöttekor már elsőrendű alperes tulajdonát képezték, és az érintett hitelezéseknél tekintetbe és számításba vétettek volna, amennyiben kétségtelen, hogy a 3 7. alattiban megnevezett ingatla­nok akkorában még P. N. Emma tulajdonai voltak s C3ak később 1866-ban háramlottak törvényes öröklés czimén elsőrendű alpe­resre ; miből kitetszik, hogy a 3 '/. a. átruházás által oly vagyon, mely a felperesi követelések hitelezése idejében azok fedezéséül szolgált s ilyennek tekintettethetett volna, felperesektől el nem vo­natván, az átruházás ténye magában véve a felperesi kereset feltét­len megállapítására nem elegendő : mert továbbá ily helyzetben a keresetnek csak az esetben lehetne helye, ha kimutattathatnék a 3 7. a. szerződés hamissága, vagy szinlegessége, vagyis az, hogy az átruházott ingatlanokért másodrendű alperes mitsem adott. Ennek bizonyitását azonban fel­peresek meg sem kisérlették, sőt ellenkezőleg a kihallgatott alperesi tanuk vallomásaiból az tetszik ki, hogy másodrendű alperes, férje az elsőrendű alperes helyett, részint kizárólag ezt terhelő, részint közösen vállalt adósságok kifizetését eszközölvén, az átruházás szín­leltnek és ingyenesnek, szóval roszhiszemüségből eredetinek nem állitható ; mert végre eltekintve mindezektől, kötelességükben állott volna felpereseknek beigazolni, hogy P. N. Emma után elsőrendű alperesre szállott s másodrendű alperesre átruházott ingatlanságok minő értéket képviseltek, illetőleg hogy az azokat terhelő adósságok törlesztése vagy fedezése után maradt-e fenn oly érték, mely másod­rendű alperesre minden fizetés vagy elfogadható beszámítás nélkül ingyen jutott; mivel csak ez esetben lehetett volna megállapítani : gazdagodott-e és mennyiben jogtalanul másodrendű alperes, az első­rendű alperes hitelezőinek megkárositásával s mennyit tesz azon érték, mely felperesek követeléseinek törlesztésére fordíttathatnék. Felperesek azonban ezen az ügy eldöntéséhez szükséges tény­körülmények bizonyitását nem eszközölvén, tekintve, hogy alperesek által becsatolt mellékletekből s mai nap 521. sz. a. elintézett s a jelen per feljegyzésére vonatkozólag felterjesztett végrehajtási ira-

Next

/
Thumbnails
Contents