Dárday Sándor - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXII. folyam (Budapest, 1879)

15 A semmitőszók azt vizsgálat alá vette ós elvetette, minthogy a kereset tárgyát orvosi dij képezi; és minthogy a munkadijak iránti keresetek, melyek közé az orvosi szolgálatokért járó dijak is tartoznak, a perr. 93. §. k) tótele értelmében, az ösz­szegre való tekintet nélkül, a sommás eljárásra utalvák. 16. A perrend 50. §-a szerint elintézendő illetőségi összeütközést nem képez, ha egyik törvényszék a másiknak megkeresését teljesíteni vonakodik. (1879. január 15. 27239. sz. a.) K. Andrásnak, N. Ferenczné ellen 407 frtos ügyében a volt ungvári tszék által a nyíregyházi tszék Kr. Gyula nyíregyházi lakos mint tanúnak kihallgattatása végett megkerestetett, mi teljesittet­vén, a ianu dija általa 5 frtban megállapittatott, s annak behajtása végett az ungvári helyett életbelépett beregszászi tszék megkerestetett. A beregszászi tszék ezen ismételve megújított megkeresés folytán, felperes e. végrehajtást rendelt, de az vagyon hiányából sikerre nem vezetett, miről a nyíregyházi tszéket értesítette, és ki­küldött végrehajtójának 2 frtban megállapított diját Kr. Gyulától behajtatni kérte. A nyíregyházi tszék ennek a perr. 208. §. alapján ellenmondott, s miután a beregszászi tszék előbbi kivánatához ragaszkodott, a perr. 50. §. hasonlóságánál fogva, illetőségi összeüt­közésnek tekintett jelen ügyet felterjesztette. A semmitőszók itt az 50. §. alkalmazásának helyét nem találta; mert: abból, hogy a nyíregyházi tszék a beregszászinak a foga­natosított végrehajtás költségei behajtása iránti megkeresését telje­síteni vonakodik, a bíróságok között illetőségi összeütközés, mely a perr. 50. §. szerint lenne elintézendő, nem származik. A bírósági megkeresések esetébeni eljárásról a perr. 60. §. rendelkezik; a bíró­ság tehát e §. értelmében azt teljesíteni köteles. 17. A megkeresett telekk. hatóság a perbirájának végzését, a mennyiben telekk. akadály nem forog fenn, egészben és feltétlenül köteles foganatosítani. (1879. január 2L 2654. sz. a.) W. s L. czóg, Cz. János és neje Katalin ellen végrehajtási ügyet tett folyamatba, melyben a per. birája megkereste a kaposvári törvényszéket mint telekk. hatóságot a végreh. zálogjog bekebele­zése iránt.

Next

/
Thumbnails
Contents