Dárday Sándor - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXII. folyam (Budapest, 1879)

75 első r. felperest illető eltartásra pedig a kijelölt helyen, vagyis a közös háztartásban késznek nyilatkozott a B. egyességet hatályban tartani kellett: a C. a. végrendeletnek az egyesség által nem érin­tett pontjai pedig a felek közt vitásak nem levén, e részben birói határozathozatalnak szüksége megszűnt. A viszonkeresetnek hely adható nem volt, mert a 21 frtnyi beruházások az általa kezelt ingatlanok folyó jövedelmiből kiteltek. Feltétlen pervesztes egyik fél sem levén, a perköltségek meg­szüntetendők. A legfőbb ítélőszék a kir. tábla ítéletét indokaiból hhagyta. 65. Az ideigl. terv. szabályokban rendezett kivételes bányajogi törvénykezés érvényében jelenleg is fennállván, s azt az időközben életbelépett aísóbirósági szervezés lényegében meg nem szüntetvén: a bányai birtokháboritási ügyekben nem a bányabirói hatósággal felruházott törvényszék mint társasbiróság, hanem annak egyik kiküldött bírósági tagja, mint egyes bíróság van hivatva az eljárásra s ítélethozatalra. Ezen egyes bíró által hozott ítélet másodbirósági felülvizsgálata azonban a kir. tábla hatáskörébe tartozik. (1879. márczius 24. 124. sz. a.) B. Antal, Pl. Ferencz ellen Szalmateres község határában fekvő közös kőszénbánya birtokába s műszaki vezetésébe leendő visszahelyeztetóse iránt a beszterczebányai tszék mint bányabiróság előtt sommás pert tett folyamatba. Az elsőbiróság a tszék kiküldött birája által 1878. szept. 7. 6563. sz. a. ítélettel felperest keresetével elutasította, a perköltséget kölcsönösen megszüntetvén, következő indokokból: Eltekintve attól, hogy felperes az állítólagos közös birtoknak békés használatát ki nem mutatta, de törvényes birtokezimót sem igazolta: valamint eltekintve áttól is, hogy alperes már 1878. apr. 1. 3050. sz. a. felperes ellen a b.-gyarmati tszéknól az 1878. febr. 5. kötött társulati szerződés érvénytelenítése végett pert indított; s így felperest jelen keresetére nézve körülbelül 5 héttel megelőzte ; felperes visszahelyezósi keresetével elutasítandó volt azért is ; mert a visszahelyezósi per alapját a birtokbóli erőszakos kivetés, illetőleg foglalás képezi; már pedig jelen esetben felperes kereseté­nek alapja egy a közte s alperes közt kötött A. a. szerződósben köze­lebbről meghatározott jogviszony fentartására s az abból kifolyó s felperest a bánya műszaki vezetésétől elütő sérelemre vonatkozik ; nyilvánvaló tehát, hogy itt nem tényleges birtokból vsló erőszakos kivetés, hanem az irásilag kikötött kötelezettségek nem teljesítése

Next

/
Thumbnails
Contents