Dárday Sándor - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXII. folyam (Budapest, 1879)

50 szeptember 14. 3036. sz. a. az elsöbirósági végzést helybenhagyta; tekintve : hogy a felfolyamodásban foglalt azon panasz : hogy a becs­lés nem a helyszínén foganatosíttatott volna, s hogy az egyik becsüs aggkoránál fogva, a másik pedig azért, mivel kellő szakértelemmel nem bir, alkalmas becsüsöknek el nem fogadhatók, a becslési jegyző­könyv tartalma s a kiküldött tszéki biró nyilatkozata szerint, alap­talannak mutatkozik. Alperesek további felebbezésére, A legfőbb ítélőszék következő végzést hozott: Tekintve, hogy a jelen eset elbírálására alkalmazandó 1781. évi ált. osztrák polg. perr. 189. §-a értelmében a végrehajtási becs­lést elrendelő végzésben a határnap, melyre a becslés foganatosítása kitüzetett, megjelelendő, ugy a becslésnél alkalmazandó szakértők is megnevezendők; tekintve, hogy az 1876. jul. 13. 1234. sz. a. hozott végzéssel ennek megfelelve nem lett, s hogy a kiküldött bírósági tag által utólag sem a becslés foganatosítására kitűzött határnapról, sem pedig a kinevezett szakértőkről, kik ellen a hivatkozott perrend 191. §. szerint kifogással élhetnek, a felek előzetesen nem értesíttet­tek ; és ekként a felülvizsgálatot kérőnek meg nem jelenése a becs­lési eljárásnál, mulasztásául fel nem róható ; tekintve végre, hogy a mondottak szerint a hivatolt perrend­tartás lényeges rendelkezései lettek figyelmen kivül hagyva: a rendkívüli felülvizsgálati kérelemnek hely adatik, az 1876. jul. 13. 1234. sz. a. végzés, s az azt követő egész eljárás megsem­misittetik s az eljáró tszók oda utasittatik: miszerint a törvény fentórintett rendelkezéseinek megfelelően járjon el. 52. A magyar polgári magánjog visszaállítása után a katb. főpapok végrendelkezési képes­ségére nézve ismét a Kolonits-féle egyezmény szolgálván irányadóul, annak értelmében a főpapok szerzeményi javainak Vs része törvényes örökrész ezimen a kir. fisenst illeti, s erről azok kir. engedély, jóváhagyás nélkül érvényesen nem rendelkezhetnek különben a végrendeletüknek 7s-részén tul terjedő rendelkező része félreteendő; azontúl azonban a fiscus öröködési joga nem terjedvén, habár a végrendelet, külkellékek hiánya miatt egészben semmis lenne is. (1879. febr. 18-án 13716. sz. a.) A m. k. kincstár képviselve a kincstári jogügyek igazgatósága által, néhai P. Sz. József nagyváradi g. e. püspök végrendeleti örö­kösei s hagyományosai, u. m. a káptalan prépostjai B. Miklós, P. Sz. Irón, B. Josefa, P. Jánosné, P. Sz. Berta, több kegyes alapítvány

Next

/
Thumbnails
Contents