Dárday Sándor - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XXII. folyam (Budapest, 1879)

11 az örökhagyó halálakor ugyanőt illető mennyiség és minőség szerint jön tekintetbe. De M. Antalnak végrendeletére való tekintettel sem lehet alperesnek a kérdéses jószágra vonatkozó Öröklési jogát alaposan kétségbe vonni, mert az érintett végrendelet HL pontjában, melyre felperes keresetét fekteti, a hagyományozott vagyon elidegenítésének tilalma világosan benn foglaltatván, M. Antalnak amaz intézkedése, melyszerint, ha az ő 4 leánytestvérének négy ág szerint megjelölt utódai közül az egyik, vagy másik ágnak valamelyik tagja elhaláloznék, mindig csak az illető ágnak tagjai hivatottak az öröklésre, csak M. Antal halála előtt meghalálozott utódokra, azután pedig csak a végrendelet nélküli kimúlás esetére vonatkozhatik, mi annál bizonyosabbnak tűnik fel, mivel M. Antal által alkotott végrendelet idézett pontjának további tétele, melyszerint csak ha valamelyik ág minden végrendelet és maradék nélkül halna el, igényelhetnék a többi három ágbeli tagok az öröklést, a végrendelkezést egyenesen megengedi, ezen engedély pedig, miután végrendeletet nem az ág, hanem csak egyes személy szokott alkotni, minden egyes utódra, s ekkép M. Pálra is kiterjed. Ezekhez képest, eltekintve attól, hogy az elidegenítés tilalma csak hitbizomány alapításának esetében, mely azonban a kereseti jószágra nézve fenn nem forog, birhat állandó hatálylyal, nem levén begyőzve, hogy M. Pál a vele ugyanazon ághoz tartozó alperes javára a kereseti jószágra vonatkozó szabad rendelkezési joggal nem birt volna, felperest kereseti kérelmével el kellett utasitani. A perköltség kölcsönös megszüntetése a perrend 251. §-a értelmében a per körülményénél fogva törtónt. A budapesti kir. itélő tábla 1878. évi april 8-án 63642. sz. alatt hozott Ítéletével az elsőbiróság fentebbi ítéletét a per érdemére vonatkozó részében helybenhagyta; ellenben a perköltségre nézve megváltoztatta, s alperest 60 frt perköltség megfizetésére kötelezte, következő indokoknál fogva. Tekintve, hogy M. Pál 1865. évi június 29-én alkotott, s alakilag nem kifogásolt végrendeletében alperest vagyonának részletes megjelölése nélkül általános örököséül nevezte, s ezen végintézkedésen M. Antalnak 1861. évben bekövetkezett elhunytával reája hárult javak elnyerése után sem változtatott, annálfogva kétségtelennek tekintendő azon akarat, hogy ezen utóbb a végrendelet alkotása után nyert javaiban is alperest kivánta általános örökösül tekintetni, ez okból felperes helyesen lett alaptalan keresetével elutasítva.