Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XX. folyam (Budapest, 1878)
11 lapon 2. tétel alatt az eladónő kiskorú gyermekei Guidó, László, Aurél, Mária s a még születendők javára feljegyzett, de ez ingatlanságra nézve az eladás által tárgytalanná vált utóörökösödési jognak az emiitett birtokrészlet tekintetébeni kitörlése, vagy is az emiitett birtokrésznek ama feljegyzés mellőzésével külön telekjkönyvbe leendő bejegyzése mellett, az illető telekjkönyvben leendő foganatosítása a kebelbéli telekk. hivatalnak meghagyatik.» A budapesti kir. tábla 1877. okt. 9. 43662. szám a. végzésével a törvszéki végzést megváltoztatván, D. Jánost kebelezési kérelmével elutasította; mert az eladónő tulajdonjoga, az óhaji telekjkvben a B. 2. alatt megnevezett kiskorúakat illető utóöröklési jog bejegyzése által korlátolva, s ekként szabad rendelkezési joga megszorítva levén, az A. adásvevósi szerződés a hitbizományilag helyettesitett kiskorú örökösök érdekében szükségelt gyámhatósági jóváhagyás nélkül, a telekkr. 69. §. értelmében, sem a tulajdonjog bekebelezésének sem előjegyzésének alapjául nem szolgálhat. A legf. Ítélőszék következőleg határozott: Tekintve, hogy a tulajdonjog az illető utóöröklési jog bejegyzése által, a telekkv. tanúsítása szerint korlátolva van, az pedig, hogy a bejegyzés a végrendelet tartalmának megfelel-e? ezúttal el nem bírálható a kir. táblának fentidézett végzése indokainál fogva is helybenhagy atik. 11. Tekintve, hogy azon kérdés eldöntése, hogy melyik fél öröklési igénye nyugszik erösebb alapon, nem a zárlat folytán emelt kifogások alapján, hanem az örökösödési perben bírálandó meg: az örökösödési per megindítása a zárlat elrendelésére még magában véve elegendő indokul nem szolgál. (1877. okt. 10. 8977. szám alatt.) Sch. János, Júlia, Anna és Terézia zároltatóknak St. Józsefné zárt szenvedett ellen elrendelt zárlat folytán beadott kifogások folytán az elsőbiróság a kifogások elvetése mellett a zárt fentartatni rendelte: mert a zárlat a jákói 76. sz. tjkönyvben felvett javakból az elhalt Sch. Antal hagyatékát illető fele részre rendeltetvén el, a kifogások alapjául vett 1. sz. alatti szerződésből származtatott jogokat kifogást tevő fél önmaga czáfolta meg az által, hogy a helyszínelés alkalmával a jákói 76. sz. tjkönyvet aláirta, ós ezen aláírásával közokiratilag elismerte, hogy az ott felvett javak fele részben az 1854. évben elhalt férje Sch. Antal hagyatékát illetik, azt pedig