Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XX. folyam (Budapest, 1878)
119 vámot jogosított alperes a Pestre és Kőbányára érkezett kőszén után szedni, — tekintettel azon tényre, miképen alperes mint vámszedésre jogosított kiváltságot, csak a kormányhatóság által engedélyezett mérvben van jogosítva vámokat, tehát kövezetvámot is szedni, — egyedül a közigazgatási kormányhatóság hatásköréhez tartozik. Ezen tény valóságát nemcsak a peres felek ismerték be, hanem a G. alatt csatolt legf. itélőszéki ítélettel is meg lett állapítva. Már pedig a nméltóságu m. kir. belügyministeriumnak az újított perhez H. alatt csatolt rendelete által meg van állapítva, hogy alperes a vasúton és ide érkezett kőszén után mázsánként nem két, hanem csak egy krajczárnyi kövezetvám beszedésére jogosított. Alperes ugyan azzal védekezik, hogy a H. alatti rendelettel az lett megállapítva, miszerint alperes csak 1871. óv január 1-től fogva tartozik a vasúton ide érkező kőszén után mázsánkónt csak egy krajczárnyi kövezetvámot szedni, és hogy az alperes által az 1870. óv végéig a vasúton ide érkezett kőszén után mázsánként két krajczárral szedett kövezetvám a belügyministerium által helybenhagyatván, alperes nem tartozik a beszedett kövezetvámból a megvámoltaknak bármit is visszafizetni. Azonban ezen felperesileg is tagadásba vett érvelés meg nem áll, mert a nméltóságu m. kir. belügyi ministerium a 3. R. alatt csatolt rendeletével megállapította ezen alperesi érvelés alaptalanságát egyszersmind kijelentvén, hogy ő a II. alatti rendelettel az alperesileg 1870. év végóig gyakorolt szóban forgó törvénytelen kövezetvámszedést a múltra nézve jóvá nem hagyta, és hogy az illetéktelen vámszedés által károsult felek kártérítési igényei érvényesítése elöl a törvényes ut el nem záratott. Alperes ugjan az R. alatt csatolt rendelet ellen mindenek előtt azon kifogással élt, hogy az a jelen per elbírálásánál nem volna figyelembe vehető, mert ezen a válaszhoz másolatban becsatolt okmánynak eredetijét felperesek a f. évi február 22-én megtartott eredeti okmány felmutatási határnapon nem mutatták fel. Azonban ezen kifogás bírói figyelembe nem vehető, mert felperesek az emiitett határnapon a XII. alatt csatolt jkönyv szerint bejelentették, hogy a szóban forgó okmány eredetije nem felperesek, hanem Bpest fővárosa hatóságának van birtokában, minek következtében a perrendtartás 187- §-a alapján kérték felperesek, hogy ezen okmány eredetijének Bpest főváros hatóságától esetleg a m. kir. belügyministeriumtól való beszerzése iránt ezen törvényszék hivatalból intézkedjék.