Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIX. folyam (Budapest, 1878)

59 Ellenben a kárt illetőleg el volt felperes keresetével utasí­tandó : mert hogy naponként mennyi gabona csépeltessék ki a szerző­désbeli gép által, következésképen, hogy felperesnek összes gabona­neműi, melyek egyébiránt mennyiségszerüen meg nem állapíttattak, mily idő alatt csópeltessenek ki ? a szerződésben kikötve nem lett, igy még ha felperes bebizonyította volna is, hogy gabonaneműi meddig lettek volna kicsépelhetök, és hogy az esőzések mikor kez­dődtek, mit egyébiránt szintén nem bizonyított, ő kára megtérítését alperesen még sem követelheti, miután ő azon esetre, ha a gép rosz szerkezetű volt, és e miatt kevesebbet csépelt, mint ö vélte, és kí­vánta, szabadságában állott a szerződéstől az abban fentartott próba­cséplés eszközlése után elállani, illetőleg azonnal más gépet alperes­től kérni, vagy annak felelőségére más gépet szerezni; avagy gabo­nanemüit más módon t. i. ló vagy emberi erővel kicsépeltetni, mit ő az esőzések előtt nem tett, hanem a kárra nézve minden jogfentar­tás nélkül, a kérdéses gépet tovább használta, sőt ezt későbben al­peres által, és ennek költségén mással kicseréltette, mint ezt felpe­resnek tanuja is igazolta, e szerint ő a szerződési kicsópelhetést foly­tatta, és ha az esőzések kárt okoztak is gabonanemüiben az alpe­rest a fenforgó körülmények közt nem terhelheti, mert felperes nem is állította, hogy ő a kár elhárítását bármely módon és eszközökkel megkísértette volna, a véletlen eseményei pedig a tulajdonost terhelik. Továbbá kötbér után kamat nem járván, az felperesnek meg nem ítéltethetett; hasonlólag a 39 frt 58 krnyi szemleköltségek sem, mert a szemlét felperes a kereset indítása előtt kérte, és az a kártérítéssel kapcsolatban áll, melyre nézve felperes keresetével szintén elutasittatótt. A magy. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék pedig következő ítéletet hozót: A bpesti kir. táblának ítélete, mennyiben felperest a kötbér és 39 frt 50 kr szemle-költségek utáni kamatok megtérítése iránti kere­setével elutasította, s alperest 1000 frt kötbér és 42 frt perköltség megfizetésében elmarasztalta, indokaiból helybenhagyatik; egyebek­ben megváltoztatik, és elsőbiróság ítélete oly hozzáadással, hogy fel­peres a becslő esküt 2190 írtnál kisebb összegre is leteheti, mely esetben alperes ezen kisebb összeget lesz kifizetni köteles, hagyatik helyben, indokain kivül még azért is: mert a birói szemle alperes mulasztásából keletkezett jelen kereset megállapítására szükséges

Next

/
Thumbnails
Contents