Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XVIII. folyam (Budapest, 1878)
73 iratok között 10. sz. a. levő vallomási jegyzőkönyv felolvastassák. Azon jegyzőkönyv felolvasása sem nem nyújtotta volna hosszura az ülést, sem nem lett volna hátrányos az ügymenetre nézve, sem nem olyan, mely talán erkölcstelen passusok miatt a közönség kizáratását vonta volna maga után s ez által nehézkessé lett volna. Szóval semmi alapos indok nem volt arra nézve, hogy a dologhoz tartozó jegyzőkönyv fel ne olvastassák. Azon körülmény, hogy vádlott által előadott törvényes kivánat a biróság által meg nem hallgattatott, hanem egyszerűen megtagadtatott, már a törvényben gyökerező semmiségi ok. 5. Vádlónak felszólalása következtében is constatáltatott, hogy a P. Ferenczre vonatkozó fenyitő ügyiratokban tévedés van, menynyiben egészen más P. Ferencz, vádlóval véletlenül névrokonságban állónak fenyitő ügyi iratai vannak a biróság kezeiben. S noha ezen fenyitő iratok fontos szerepet játszottak jelen sajtóügyben, a tévedés constatáltatván, bár semminemű intézkedés nem tétetett arra nézve, hogy e hiba rectificáltassék, azaz, hogy az illetékes ügyiratok kerüljenek a biróság asztalára. A constatált tévedés után is elmulasztatott annak pótlólag leendett correctiója, mi által az eljárásban ismét semmitő okot képező lényeges formahiba forog fenn, mennyiben a dologhoz tartozónak belátott iratok tévesen szereztetvén meg, a tévedés, a csere constatáltatott, s a szükségesnek már eleve belátott acták megszerzése, illetőleg jókkal leendett visszacserólése mellőztetett. Egyébiránt 6. mellőztetett azon kérelmem is, mely az iratok között 8491. btő 1877. sz. a. van, ugyanis ezen kérvényemre hozott végzés szerint elüttettem attól, hogy ártatlanságomat tanukkal igazoljam, illetőleg hogy tanúim kihallgattassanak. Ezek kihallgatása határozottan mellőztetett, a mi ügyemnek haláldöfóst adott. 7. Lényeges formahiba magára az eljárásra nézve, hogy az esküdtszék visszavonulása után annak visszaérkeztével a megválasztott főnök a szavazás eredményét kihirdetve, csak az igennel szavazók számát jelentette ki, mellőzve a nemmel szavazók számösszegének kihirdetését s azt sem constatálva, hogy ennél fogva vétkes vagyok-e vagy nem, ugy hogy az esküdtszék eljárása ez oknál fogva is semmis. 8. Semmis az eljárás az ítélettel együtt, mert a büntető ítélet indokai szerint a vétségre helytelenül alkalmaztatott s igy az igazságügyminiszt. rendelet (1867. évi május 17-ről) 91. §-ánakd) pontjába ütköző semmiség követtetett el. Ezen ítéleti indokok szerint