Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XVIII. folyam (Budapest, 1878)

posvári királyi törvényszék mint kereskedelmi bíróság 1876. évi október 2-án 6658. sz. a. következő Ítéletet hozott: Felperes keresetével elutasittatik. Indokok. Mert felperes keresetlevelében maga is beismeri, hogy az A. alatti kötésben foglalt ügyletet alperes nem saját személyében, hanem mint Spitzer Jozefa örököseinek czégvezetője kötötte, ós mert felperes azt, hogy alperes czégvezetői jogositványnyal vagy megha­talmazással nem birna, vagy hogy nevezett czég az A. alattiból folyó ügyletet megtagadta, illetőleg azt a czég javára s terhére kötöttnek el nem ismerte volna, alperes tagadása ellenében mivel sem igazolta, sőt a 3. sz. a. becsatolt okirat épen azon vélelmet állapítja meg, hogy a kérdéses kötés csakugyan a czég nevén és terhére történt, és mert azon körülményből, hogy alperes az A. alatti ügylet megkö­tésekor a kereskedelmi czégjegyzékbe bevezetve nem volt, még nem következtethető, hogy ugyanakkor alperes már érvényes czégvezetői jogositványnyal vagy meghatalmazással nem bírt volna. Ekként alperes saját személyében helytelenül lévén perbe idézve, felperes keresetével elutasítandó. Felperesnek felebbezése folytán a budapesti királyi itélő tábla 1877. évi január hó 16-án 5272. szám alatt következő Ítéletet hozott: Az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával felperes F. Hen­riknek E. Mór alperes ellenében kereshetőségi joga megállapíttatik s az eljáró kir. törvényszék odautasittatik, hogy jelen ítélet jogerőre emelkedése után a kereseti kérelem érdeme felett hozzon határozatot. Indokok. A kereskedelmi törvény 52. §-a alapján perbe vont czégvezetőnek áll kötelességében bizonyítani, hogy mint czégvezető a per tárgyát képező ügyletnek megkötésére jogosítva volt. Minthogy pedig alperes, ki beismeri, hogy az A. alatti okmányt S. Józsefnó örökösei kereskedői czég nevében czégvezetői minőségben állította ki, nem bizonyította, hogy az A. alatti okmány kiállítása idejében czégvezetői jogositványnyal birt volna; minthogy továbbá a H. alatti okmány által igazolt azon körülményből, hogy a fentemli­tett kereskedő-czég és alperes mint annak czégvezetője a A. alatti okmány kiállítása után 4 hó múlva a kereskedelmi czégjegyzékbe bejegyeztetett, még csak következtetni sem lehet azt, hogy alperes az A. alatti ügylet megkötésekor is már czégvezetői jogositványnyal bírt volna; minthogy végre a czégvezetői jogosultság hiánya miatt a czégvezetői minőséget jogtalanul használó ellen intézett per meg­indítása egyáltalában nem feltételezhető attól, ha vájjon maga a czég

Next

/
Thumbnails
Contents