Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XVII. folyam (Budapest, 1878)

29 felperes e tekintetben keresetétől elutasittatik, a perköltségek pedig kölcsönösen megszüntetnek. Indokok. Mert felperes maga sem hozta kétségbe, hogy az általa alperestől megvett tengerit, Sch. Henrik mint felperes megbí­zottja alperestől minden kifogás nélkül átvette; de ez Sch. Eliásné tanú vallomása által is igazoltatik, ki még azt is bizonyítja, hogy a tengeri kimérésénél felperes társa Sch. Henrik jelen lévén és annak összevegyítése is Sch. Henrik rendeletére történt, miután pedig ingó­ságok adás-vevésénél az ügylet, az ingóság átadásával véglegesen megkötöttnek és befejezettnek tekintendő, alperest azon árkülönbö­zet, mely az által keletkezett, hogy felperes a kifogás nélkül átvett tengerit másnak olcsóbban adta el, törvényesen nem terhelheti; az ügy ezen állásában tehát főeskü általi bizonyításnak, melylyel felpe­rest alperes különben is csak az esetre kínálta meg, ha általa felho­zott védvei figyelembe nem vétetnének, szüksége fen nem forogván, az elsőbirósági ítéletet felebbezett részében megváltoztatni, felperest e tekintetben keresetétől elmozditani, a perköltségeket azonban az ítéletek különbözőségénél fogva kölcsönösen megszüntetni kellett. Felperesnek ez ítélet elleni felebbezése folytán a magy. királyi Curia mint legfőbb Ítélőszék 1876. évi szeptember hó 7-én 7429. sz. alatt következő ítéletet hozott: A budapesti kir. ítélőtáblának fentebbi keletű és számú ítélete indokolásánál fogva és még annálfogva is helybenhagyatik, mert azon kétséget nem szenvedő körülmény, hogy felperes akkor, midőn a tengerit átvette, a tengerinek alkalmas minősége iránt kifogást nem tett, felperes megnyugvását bizonyítja. Az pedig, hogy felperes az alperestől megvett tengerit egy har­madiknak állítólag olcsóbban adta el, felperes követelését egyáltalá­ban nem indokolja, miután egyfelől az azonosság sem bizonyittatott, más felől pedig a további eladásnál tapasztalt árcsökkenés feltótlen jogot az árkülönbözet követelésére nézve nem szolgálhat. 18. Azon körülmény, hogy alperes czége be van-e jegyezve vagy nines, az alperesi kifogás megtétele nélkül figyelembe nem vehető. (1876. évi szeptember hó 4-ón 451. sz. a.) P. Dániel felperesnek P. G. A. alperes elleni 5000 frt és járulékai iránti perében az elsőbiróság következő végzést hozott:

Next

/
Thumbnails
Contents