Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XV. folyam (Budapest, 1877)

1. Oly kifejezés, mely az illem szabályait mélyen sérti, még magában ezért, ha különben értelménél fogva abban becsületsértés nem foglaltatik, fenyítendő becsületsértési vétséget nem képez. (1875. június 10-én 4866. sz. alatt.) Gy. Pál felperesnek K. Hugó elleni becsületsértési perében az elsőbiróság felperest keresetével elutasította. A budapesti kir. itélő tábla 1875. évi márczius 15-én 55877. sz. alatt hozott ítéletével az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatta és alperest, a felperesen elkövetett becsületsértésért kétharmadában a kincstárt, egyharmad részében pedig felperest illetendő 100 frt becsületsértési birságban marasztalta el; mert a panaszló illetlen kifejezés jelen esetben mint szellemi lealacsonyitást czélozó már általában is becstelenitést képez, mert ugy a keresethez csatolt levél tartalma, valamint alperes védekeze­tében foglalt kifejezések értelme igazolják, miszerint alperes azzal felperest kisebbíteni és érzékenyen sérteni törekedett. A m. kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék azonban a királyi tábla ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság Ítéletét hagyta helyben: mivel a keresetbeli kifejezés, habár a műveltség és illem szabályait mélyen sérti, mégis olyannak nem tekinthető, mely által felperes becsületében is megsértetett volna. 2. Két tannnak egybehangzó vallomása az esetben, ha egyik tann a felek egyikének szolgá­latában áll, teljes próbaerejü bizonyítéknak nem tekinthető. (1875. évi október hó 20-án 9693. sz. a.) D. János felperesnek, K. Mihálynó, született B. Juliánná alperes elleni 200 frt 22 kr és járulékai iránti perében az elsőbiró­ság következő ítéletet hozott: Alperes a kereseti 200 frt 22 kr tőkéből, 46 frt tőkeösszegnek és ennek 1874. évi január 1-től folyó 6°/0 kamatjának 8 nap alatti megfizetésében, végrehajtás terhe alatt elmarasztaltatik, a kereset többi része alól felmentetik. a*

Next

/
Thumbnails
Contents