Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIII. folyam (Budapest, 1876)

18 Az első bírósági végzést helybenhagyó másod bírósági végzés ellen további felebbezésnek a p. t. rendt. 295. §-a értelmében helye nem levén, felperes felebbezése hivatalból visszautasittatik. 15. Az izraeliták válópereiben az eljárásra nézve az 1863. évi november 2-án kiadott udvari rendelvény szabályai szolgálnak zsinórmértékül, — mely rendelvény értelmében e váló­perekben házasságvédö alkalmazása szükségképen nem kívántatik. (E rendelvény megjelent a „Függelék az ideiglenes törvénykezési szabályokhoz" czimü Heckenast Gusztáv által kiadott gyűjteményben 3. füzet 8. s következő lapokon.) (1874. september 16-én 7149. sz. a.) W. Salamonnak F. Netti elleni valóperében az első bíróság felperest keresetével elutasította, és a köztük létrejött házasságot továbbra is épségben hagyatni rendelte. Ezen Ítélet ellen felperes felebbezvén, a pesti kir. ítélő tábla 1874. évi márczius 23-án 85C9. sz. alatt hozott ítéletével az eljáró kir. törvényszék ítéletét megvál­toztatta, és peres felek között 1864. évben Bodrog-Keresztúron létrejött házassági köteléket végképen feloldotta, illetőleg alperesnőt férje által kiállítandó válólevélnek az ítélet jogerőre emelkedése után 3 nap alatt leendő elfogadására azzal kötelezte, hogy el nem fogadása esetében a végelválasztást az ítélet fogja igazolni. Ezen ítélet ellen egyedül a házasságvédő élt felebbezéssel, kapcsoló semmiségi panaszszal, mely felebbezés folytán a m. kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék következő ítéletet hozott. Az 1863. évi nov. 2-án kiadott s jelenleg is érvényben levő udvari rendelvényben, a zsidók válópereiben házasságvédö alkalma­zása szükségkép nem is kívántatván; de különben is jelen váló­perben a felmutatott kézbesítési iv tanúsága szerént, a tanúvallomá­sok feletti észrevételek megtételére a házasságvédő is végzésileg megidéztetvén, de meg nem jelenvén: a házasságvédő alaptalan semmiségi panaszának elvetésével a pesti kir. táblának ítélete fel­hozott indokainál fogva annál is inkább helybenhagyatik, mert alperes az által, hogy a másodbirósági elválasztó ítélet ellen feleb­bezéssel nem élt, részéről is abbani megnyugvásának adott hallga­tag kifejezést.

Next

/
Thumbnails
Contents