Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIII. folyam (Budapest, 1876)

17 tömeggondnok általi átvétel tényei által a kérdésben forgó áruk alperes tulajdonává válván, keresetével elutasítandó ; felperes ellen­ben felhozta, hogy ö a tömeggel szerződésre nem lépvén, az áruk átvételére jogositva nem volt. Az első bíróság felperest keresetével elutasította. A királyi itélő tábla azonban a neheztelt végzés meg­változtatásával, felperes czég igényeinek megállapítása mellett, al­peres csődtömeget a kereseti áruknak felperes czógnek leendő kiszol­gáltatására kötelezte; mert alperes csődtömeg beismervén azt, miszerint a kérdésben forgó áruk felperes czég küldeményét képezik, s ezzel szemben nem is állitván, mintha azok tulajdona a csőd megnyitását megelőzőleg bukottra áthárult volna, kétségtelen, miszerint azok a csőd megnyi­tása perczében felperes czég rendelkezése alá tartoztak ; tekintve pedig hogy a csődtömeg, mely e tekintetben bukottnak nem csak jogaiba, de azzal járó kötelességeibe is lépett, a bukott által kezde­ményezett, de még be nem fejezett ügyletek előnyeit csak a bukott által elvállalt viszonkötelezettsóg egész terjedelmükben teljesitése mellett igényelheti, alperes pedig e részbeni készségét ki nem jelen­tette, az áruknak ama részrőli teljesités nélkül való tényleges átvé­tele, azok tulajdonjogának megszerzését nem eredményezi. A m. kir. Curia mint legfőbb Ítélőszék a pesti kir. itélő tábla fentebbi határozatát indokaiból helybenhagyta. 14. Közösokirat felmutatása iránt indított alkereset folytán hozott két egybehangzó hatá­rozat ellen további felebbezés helyt nem foglalhat. (1875. január 9-én 10835. sz. a.) E. Gábornak, E. Pál ellen a devecseri 1. számú telekjkönyv­ben foglalt ingatlanokból örökösödési jogon 1/G rész megítélése iránt inditott perében, a bizonyításra szolgálandó s alperes birtokában lévő okirat felmutatása iránt beadott alkeresettel folyamatba tett ügyében: az első bíróság felperes alkeresetót elutasította, a pesti kir. itélő tábla pedig 1874. évi július hó 28-án 33271. sz. alatt hozott ítéletével az első bíróság végzését indokainál fogva helybenhagyta. Ezen végzés ellen E. Gábor ismét felebbezvén, a m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék következő végzést hozott: Düntvénytár XIII. V.

Next

/
Thumbnails
Contents