Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIII. folyam (Budapest, 1876)
57 ségelt végrehajtható ítélet a keresetlevél eme hiánya folytán szerkeszthető nem lévén, — elutasította. Ezen végzés ellen feperesek semmiségi panaszszal éltek; mert csak Ítélettel s nem végzéssel voltak elutasithatók. A keresetlevélben nem szükséges kitenni, hogy hány nap alatt és végrehajtás terhe mellett marasztalandó az alperes. A m. kir. Curia mint semmitőszék, tekintve, hogy a birói ítéletben kifejezendő kötelezettség teljesítésére szabandó határidő a a ptrs. 253. §. szerint határozandó meg, valamely munkateljesítés esetében pedig a bíróság elhatározására van fentartva; tekintve továbbá, hogy a felhívott §. rendelkezésével szemben azon körülmény, hogy a keresetben kért elmarasztalás mellett a kötelezettség teljesítésére szabandó idő ki nem fejeztetett, oly hiányt, melynél fogva a kereset felett szabatosan határozni nem lehetne, nem képez ; tekintve végre, hogy az eljárás befejezése után a ptrs. 246. §. értelmében az ügy érdeme itéletileg döntendő el, mindezeknél fogva a neheztelt végzést a ptrs. 297. §. 1. pontja alapján megsemmisítette, s az eljáró bíróságot a pernek érdemleges elintézésére utasította. 44. A községi bíróság előtt eskü általi bizonyításnak — azon esetet kivéve — midőn birói egyesség utján lett az ügy eldöntése az eskütől feltételezve, — helye nincs. (1875. május hó 11-én 7300. sz. a. kelt határozat.) K. Lipót felperes H. Mihály és társai alperesek elleni 26 frt 46 kr. iránt a paksi községi bíróság előtt pert indított, melyben ezen bíróság 1875. april 21. kelt Ítéletével, alpereseket a felperesnek oda itélt főeskütől féltételezőleg a kereseti követelés fizetésébe marasztalta, alperesek ez ellen semmiségi panaszszal éltek ; mert a községi bíróság is a ptr. szabályai szerint tartozik eljárni, az eskü tehát csak ugy alkalmazható, ha a bizonyító fél az ellenfelet az esküvel megkínálja, jelen esetben azonban felperes a főesküt önmagának ajánlotta fel, s ugy ítéltetett meg; mert továbbá az eskü azonnal ki is vétetett: mert végül szabálytalanul alakult a bíróság, miután a jegyző az ítélethozatalnál nem vett részt. A magy. kir. Curia mint semmitőszék a semmiségi panasznak helyt adott, a községi bíróság panaszolt ítéletét az eskü-kivételi eljárással együtt a ptr. 297. §. 1-ső pontja alapján megsemmisítette, s ugyanazt ujabb tárgyalásra ós ítélet hozatalára utasította;