Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIII. folyam (Budapest, 1876)
55 42. Sommás osztály esetében, a hagyatéki bíróság a ptrs 583-ik §-ához az osztályt megtenni, s az örökséget az érdekelteknek átadni tartozik; ezen esetet kivéve azonban, tekintve, hogy a hagyatéki bíróság a ptrs 581. §-ának 2-ik bekezdése, s az 585., 577. és 587-ik s-ából kifolyólag csak az egyesség lehető eszközlésére, nem pedig vitás kérdések eldöntésére is van hivatva, e bíróság ugyan nincs elzárva attól, hogy az örökösök közt a hagyatéki eljárás folyamán létrejött, s az osztályrészek fekvését és mennyiségét szabatosan meghatározó egyezség esetén, a hagyaték átadását, az osztály-részek tettleges kihasitása s birtokba adása által is eszközölhesse, ily egyezség hiányában azonban a hagyatéki biróság által a hagyatéki vagyon csak mint közös örökség adható át az örökösöknek, ellenben az osztályrészek tettleges kiliasitása, illetve az osztályrészek fekvésének és mennyiségének megállapítása csupán per utjáu szorgalmazható. (Teljes ülési megállapodás.) (1874. april hó 15-én 4493. sz. alatt hozott határozat.) K. Lászlóné, az ungvári kir. törvényszékhez kérvényt nyújtott be, melyben néhai K. László hagyatékából, K. Ida kiskorút illető ingatlanokat szakértő mérnök által kihasittatni kérte, mely kérelemnek nevezett törvényszék, 1874. február 25-én 473. sz. a. hozott végzésével helyt is adott. Ezen végzés ellen özv. K. Elekné mint kiskorú K. Elek term. ós törv. gyámja S. K. János és Péter semmiségi panaszt nyújtottak be; mert panaszttevőknek mint érdekelt feleknek az eljárás alapját képező 473/874. számú végzés nem kézbesittetett, holott a két utóbbi panaszló nagykorú, a kiskorút pedig törvényszerűen csak term. és törvényes gyámja képviselheti s a tiszti ügyész egyedül az eljárás körüli felügyeletre lehet hivatva; s mert a kiküldött nem járt el a jogérvényes 5359 873. számú birtokbizonyitvány értelmében, minthogy e szerint a Nagy Molyva dülő egészen panaszlókat illeti, s ebből az egyezségbeli 36Vi0 holdon felüli rész K. Lászlónét csak az esetben illetné, ha a Gorond dűlőből, az ő 20 hold illetősége ki nem telnék, ez azonban 20 holdnál több is, mire nézve az igénykereset már be is adatott, mégis a Nagymolyvából részére 5 hold elvágatott és 2586 • kiterjedésben panaszlók illetőségéből ut basittatott ki azon 5 hold megközelithetése végett. Kérik ezért a sérelmes eljárást megsemmisíteni s 20 frt költségüket megállapítani. A m. kir. Curia mint semmitőszék, a kir. törvényszék m. év 473. sz. a. kelt végzése folytán azon évi április 13-án teljesített eljárást a ptrs. 297. §. 22. pontja alapján megsemmisítette :