Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIII. folyam (Budapest, 1876)
52 tetett volna, felperes az eljáró első folyamodási bírósághoz elállási nyilatkozatot adott be. A járásbíróság f. év augusztus 19-én 2500. sz. a. kelt végzésével, a felperes elállási nyilatkozatát azzal vette tudomásul, hogy az állampénztárnak megítélt 2/3 rész pénzbírság behajtását, az említett elállási nyilatkozat nem akadályozhatja. Ezen végzés ellen alperes semmiségi panaszt nyújtott be; mert a neheztelt végzés a ptrs. 247. és 248. §-ai ellenére indokolva nincs; mert a végzés felperes kérelmén túlterjeszkedett; mert az eljáró bíróság az ítéletnek jogerőre emelkedése előtt, az állampénztár nevében lépett fel, erre pedig a bíróság sem hivatva, sem a kincstár által külön meghatalmazva nincs ; mert felperesnek mindig jogában áll követelését illetőleg alperessel megegyezkedni, és az ítélet jogerőre emelkedése előtt, de annak utána is, keresetétől elállani. A m. kir. Curia mint semmitőszék, az eljáró bíróság panaszolt végzésének azon részét, melyben kimondotta, hogy felperesnek ezen pertöli elállása, az állampénztárnak megítélt 2fn rész pénzbírság behajtását nem akadályozza, — a ptrs. 297. §. 1. és 10. pontja alapján megsemmisítette ; mert felperesnek jogában állott az első bírósági marasztaló ítéletének jogerőre emelkedése s a kir. táblai ítélet kihirdetése előtt keresetétől egészben elállni; mert továbbá felperes perelállási nyilatkozatában azt csak tudomásul vétetni és arról magát és az alperest értesitetni kérte; a mennyiben tehát a kir. járásbíróság ezen kérelmen túlterjeszkedett, az idézett törvényszakasz alá eső semmiséget követett el. 40. Tekintve, hogy a telekkönyvi rendtartás 142. §-a szerinti fokozatos felfolyamodásnak csak a telekkönyvi hatóságok által a telekkönyvi rendtartás Il-ik része és az arra vonatkozó pótrendeletek értelmében hozott végzések ellen van helye; ezek közé pedig oly elintézések nem sorozhatok, melyek a telekkönyvi hatósággal fel nem ruházott perbírósághoz az 1860. évi szeptember 19-ki miniszteri rendelet 4-ik §-a alapján mint a per függőségének feljegyzése iránt intézett kérelmek felett keletkeztek: az ez irányban hozott, s a ptrs 294. §-a alá sem vonható végzések elleni semmiségi panaszok megvizsgálása a semmitőszék hatásköréhez tartozik. (Teljes ülési megállapodás.) (1875. április 7-én 3749. sz. a. hozott határozat.) A temesvári kir. pénzügyi ügyészség által képviselt temesvári kincstári árvaletét pénztára felperesnek, P. János, P. Gizella és P. Emilia, mint az ohabalungai 1-ső és német-lugosi 21. számú telek-