Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIII. folyam (Budapest, 1876)

103 75: 1. A bíróság az ajánlott föeskü szövegét olyképen, hogy abból az ügy természete szerint lényegtelen körülményeket kihagyhatja, s azt csak a per eldöntésére lényeges körül­ményekre szoríthatja — módosítani jogosítva van. 2. Nem képez patvarkodást ha valaki oly ügyben, melyre nézve bűnügyi feljelentést tett, magánjogi igényeit egyidejűleg polgári per utján érvényesiti. (1875. január 25-én 267. sz. alatt.) M. Salamon felperesnek H. Márk alperes ellen 1100 frt s járulékai iránt indított perében az első bíróság 'alperest a patvar­kodás kifogásának mellöztével a részére odaítélt föeskü le nem tétele esetére 1100 frt tőke s ennek 1873. június 17-től járó 6°/0 kamatai megfizetésében elmarasztalta, ellenesetben felperest keresetétől eluta­sította. A pesti kir. itélő tábla pedig 1874. évi april 20-án 34191. sz. alatt következő ítéletet hozott : Az eljáró bíróságnak fentebbi keletű és számú ítélete felebbe­zett részében azon változtatással, hogy az ítéletben foglalt jogkövet­kezmények terhe alatt alperes a főesküt arra tartozik letenni: hogy felperes a megajánlott 1900 frtot nem azon feltétel alatt fogadta el, hogy ha a magyarországi nyugoti leszámoló-bank addig fenálland, mig felperes követelése lejárandott, hogy ez esetben a követelésből fenmaradott 1100 frt és kamatait felperesnek alperes kifizetendi és hogy nem igaz, hogy alperes ezen feltételt saját nevében elfogadta és a fizetést megajánlotta — helybenhagyatik. Indokok. A patvarság kérdésére nézve az ítéletet helyben kellett hagyni, mert az által, hogy felperes alperes ellen bűnügyi fel­jelentést tett és kárának megtérítését szorgalmazta, másrészt pedig alperes ellen polgári uton keresetet indított, a patvarkodás tényálla­déka helyreállítottnak nem tekinthető; mert a patvarkodást ugyan­azon tárgy iránt egy polgári keresetnél többnek folytatása állapítja meg, a melylyel pedig a bűnügyi feljelentés egy tekintet alá nem esik. Azonban a megítélt eskü szövegét meg kellett változtatni; mert az első bíróságilag odaítélt eskü oly körülményekre is vonatkozik, melyek nem döntők, vagy melyek alperes által beismertettek, az eskünek pedig a döntő körülményekre kell vonatkoznia, s annak lényegét nem a nyilatkozat szavai, hanem a kötelezettség, melyre vonatkozik — képezik.

Next

/
Thumbnails
Contents