Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XIII. folyam (Budapest, 1876)

96 nyilváníttatott, miután ugyanazon ítéletben a kérdéses végintézkedések a perben nem állott hagyományosok tekintetében érintetlenül hagyattak, —- nem áll annak útjában, hogy felperes mint egyik hagyományos kimutatva a végintézkedés érvényét, a bíróilag elismert törvényes örökösöktől a hagyomány kiszolgáltatását ne követelhesse. Mert III. és IV. rendű alpereresek az A) és SJ alatti végintézkedések ellen, csupán azon kifogással éltek, hogy mind a végrendeleti tanuk közül kettőnek s a fiók végrendeletiből háromnak sezek között felperesnek is hagyományozások tétettek, e tanuk nem alkalmasak s érdekeltségüknél fogva számításba, nem jöhetnek következőleg az AJ és BJ alatti intézkedések a kellő számú tanuk hiányánál fogva érvénytelenek. Azonban a kifogást nem lehetett birói figyelembe tenni : mert az 1827. évi XV. törvényczikk érvényesnek nyilvánítja az oly vég- vagy fiók-végrendeletet, mely a végrendelkezési képességgel bíró örökhagyó által az arra megkért tisztes állású együttesen jelenlevő öt s illetőleg három tanú előtt aláíratott. A törvény e rendeletéből tehát világos, hogy a végintézeti tanuk törvény által megszabott fentebbi ünnepélyesség, — solemnitas; lege proscripta — megtartására s annak, hogy megtartatott bizonyítására szükségesek. S itt ez kétségbe sem vonható : mert törvényeink a hagyományosokat a végrendeletnél]' tanúskodásból ki nem zárják és III. és IV. rendű alperesek azt nem is állították, hogy a hagyomány kirendelésénél a hagyományosok részéről az örökhagyóra kényszer gyakoroltatott, vagy hogy általuk tévedésbe ejtetett vagy megcsalatott, szóval nem az egyes hagyományok érvényét támadják meg, mely esetben azután a hagyományosokat e körülményre nézve mint tanukat kihallgatni csakugyan nem lehetne. Mert a hagyomány mennyisége ellen alperesek kifogást nem tettek, a kamatok pedig az örökhagyó halálától helyesen számitattak. Azonban a hagyomány kiadatását még ezutttal elrendelni nem lehetett, mert felperes hallgatag beismerte, hogy III. és IV. rendű alperesek a hagyatékot mind ez ideig birtokba nem vették. A m. kir. Curia mint legfőbb ítélőszék pedig következő ítéletet hozott. A pesti kir. ítélőtáblának fentebbi keletű és számú ítélete az A) alatti végrendeletben felperesnek rendelt 100 frt hagyomány s kamataira vonatkozó részében, valamint a perköltségek tekintetében