Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. XII. folyam (Budapest, 1875)

14 elintézését feltételezni nem lehet. A kereset érdemét illetőleg: a ke­reseti kérelem ellenében felhozott azon alperesi kifogások, hogy fel­peres elődét 4/8 külső telekből tulajdonrész nem illeti, hogy az első­rendű alperes és elhalt nejének közszerzeményeül tekintendő, hogy felperes jogelődje ezen telekre igényét a kiszabott határidő alatt nem érvényesítvén, az nevezett házastársak tulajdonává vált, már azon okból nem vehető figyelembe, mert felperes jogelődje a helyszínelés­kor az 1. sz. alatti kivonat szerint határozatlan aránybani közös bir­tokosnnk felvétetvén, őt ezen felvétel alapján tulajdonostársnak kell tekinteni. Azonban a kereseti kérelemnek csak a birtok 1/3 részére volt hely adandó ; mert H. Mihály már a helyszíneléskor, és igy az A) alatti szerződés megkötése előtt, a kereseti birtokra nézve közös birtokosnak felvétetvén s felperes ezen telekkönyvi felvétel alapján szerezvén jogot, elsőrendű alperest már ezen felvételnél fogva, mint­hogy más arány nem igazoltatott, '/3 részbeni közös birtokosnak kel­lett tekinteni. A kért természetbeni kiadatás azonban elrendelhető nem volt, mert a kereseti birtok osztatlan egészet képezvén, a közös­ség megszüntetéséig mindegyik tulajdonostársat csak a közös hasz­nálat illeti. A közösség megszüntetésére pedig a kereset ki nem terjedt. 90. Az ingatlan birtokbaadására a telekkönyvi tulajdonos által indított tnlajdonkereset ellenében, telekkönyv kiigazítása iránti kéret viszkereset utján nem érvényesíthető. (1874. april 22-én 2859. sz. a.) K. Jánosné felperes Sz. Jánosné ellen a torvai 60. számú tjkönyvben + 1016. helyr. sz. alatti szőlő fele része s ugyanazon tjkönyvben foglalt '/2 telek felének kiadatása iránt keresetet indít­ván, alperes az elleniratban a kiadatni kért 1 2 telekre nézve viszke­resetet indított, előadván, hogy e birtok fele hibásan lett a helyszíne­léskor felperes nevére telekkönyvezve, minélfogva az eredeti felvételt kiigazittatni, s a többször mondott birtokot kizárólagos tulajdonául bejegyeztetni kérte. Az elsőbiróság a kereseti szőlő tekintetében a felperesi kere­setnek helyt adott, s alperest e szőlő fele részének kiadatására köte­lezte; ellenben a kereseti 7a telek fele részének kiadására irányzott kérelmétől felperest elmozdította és helyt adva alperesi viszkereset­nek, alperesnek a szóban forgó 1/2 telekhezi kizárólagos tulajdon-

Next

/
Thumbnails
Contents