Dárday Sándor - Gallu József - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. X. folyam (Budapest, 1874)
77 rint határozott és végrehajtható elmarasztalás irányában ki sem mondható, s ekként ily lényeges érdemi kérdésnek a végrehajtási eljárásra való utalása annál kevésbbé foglalhat helyt, mivel különben a jelenleg érvényben levő, s a hivatalos beavatkozást csak bizonyos esetekre szoritó örökösödési eljárás mellett, legtöbb esetben ezen peres érdemi kérdést a végrehajtási eljárás alkalmával szabályszerű peres eljárás nélkül kellene tisztába hozni és a fokozatos felebbezés kizárásával egyedül csak semmiségi panaszszal orvosolható végzés utján eldönteni: mindezeknél fogva a polg. törvk. rendtartás életbelépte után hozott minden oly itélet, melyben a fél öröksége erejéig lett elmarasztalva, a nélkül hogy az örökség misége és mennyisége közelebbről meghatároztatnék, mint végrehajtatlan, a ptr. 297. §. 10. pontja szerint, semmis. (Dtár. VIII. f. 580.)* A perköltségek megitélése vagy kölcsönös megszüntetése a bíróságok belátásától függvén, azon körülmény, hogy a felebbviteli bírósága perköltségeket kölcsönösen megszüntette, habár felebbező fél ezt nem kérte, semmiséget nem képez. (Dtár. VIII. f. 592.) 11. Pont. A lakbérnek az illető felek részérőli pontos befizetése iránt elvállalt felelősség mellett a lakbér beszedésére, a bérleti szerződések kötésére és felbontására nyert felhatalmazás esetében is, a felhatalmazott a bér fizetése iránt az egyes lakófelek ellen saját nevében pert nem indíthat. (Dtár. III. f. 288.) 12J Pont. A ptr. 132-dik §-ban megállapított határidők a kézbesités valószínű vételétől lévén számitandók, semmiségi okul nem szolgálhat, ha a kézbesités'körül előfordult késedelmek folytán alperesnek nem maradt meg ugyan a törvényben kiszabott időköz a megjelenési határnapig, de elegendő ideje volt védelméről gondoskodni. (Dtár. III. f. 274.) 13. Pont. Az ősiségi per folytathatóságának kérdése mindenkor hivatalból vizsgálandó levén, a felebbviteli bíróság e kérdésben akkor is határozhat, ha a hozzá felebbvitt ügyben az alsóbb bírósági határozat e tekintetben meg nem támadtatott. (Dtár. IV. f. 357.)* Tekintve, hogy a telekk. rendt. I. r. szerint indított telekk. kiigazítási kereset felett a ptr. szabályai szerint kell eljárni, s hogy e ptr.-ban, illetőleg a telekk. rendt. I. részében határozottan kijelölt eseteken kívül, a bíró hivatalból el nem járhat: a felebbviteli bíróság az alsóbíróság ítéletét felebbező hátrányára hivatalból akkor sem változtathatja meg, ha azt a telekk. rendtartással teljesen össze nem egyeztethetőnek tartja is, — ellenkező eljárása semmis. (Dtár. VIII. f. 608.)