Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VII. folyam (Budapest, 1873)

17 leg a ptr. hatodik czime alatt a perorvoslatok során előforduló és perorvoslatnak tekintendő igazolási kérelem is kizáratván, ez utóbbi már az eljáró szolgabírói bíróság által a 313. §. sze­rint hivatalból visszautasítandó lett volna, miért is az elsőbiró­ság az által, hogy a kérelmet, habár hivatalból, vissza nem uta­sította, de annak a tárgyalás folytán helyt nem adott, semmiségre okot adó szabálytalanságot el nem követett, és igy az alaptalan semmiségi panasz elvetendő volt. 537. Magánkövetelés lefoglalása esetében is, az igények bejelentésére való hirdetmény kibocsátása szükséges. (1872. július hó 18-án 8004. sz. a. kelt határozat.) W. L. S. felperesnek, Th. Ferencz és társai alperesek elleni árverési ügyében, a lugosi kir. tszék, f, évi ápril 29-én 771. sz. a. hozott végzésével, az ugyanazon évi nov. 16-án le­foglalt, s alpereseket cselekvőleg, K. Eduárd és nejét pedig szenvedőleg illető 6000 ftnyi tőke, követelés s kamatainak nyil­vános árverés utján leendő eladatását elrendelte s e végből határidőül f. évi május 16-át tűzte ki, mely végzés ellen alpe­resek f. évi május 3-án 3906. szám alatt semmiségi panaszszal éltek : mert u végzés hézagos, miután nincs benne, hogy kinek javára rendeltetik el az árverés, s mily összeg erejéig. 2-or a végzésben nincs felemlitve, hogy a 6000 ftos követelésről köte­lezvény kiállítva van-e ? hogy hol van az okirat,hogy feljegyez­tetett-e az okiratra a végrehajtási záradék? Pedig ezen okirat meg van, másnál kézi zslogban; 3-or felperes elismeri, hogy ezen követelés III. r. alperesé, ez pedig az egyezség szerint (5 p.) csak a peruli puszta jövedelméből köteles fizetni, ki 800 ftot le is fizetett 1871. évben, az idén pedig még termés nem volt; 4) a végzésben végrehajtó nincs kiküldve, a tszék pedig maga nem árverélhet; mert igény hirdetés nem történt, a ptr. 403. §-a ellenére igen rövid határidő tüzetett ki. A m. kir. Curia, mint semmitőszék, — a semmiségi pa­nasznak helyt adván a neheztelt végzést a prtdtás 297. §. 1 Döntvénytár. VII. 2

Next

/
Thumbnails
Contents