Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VII. folyam (Budapest, 1873)

193 Végeztetett: Az eb. vtszéknek f. évi jun. 6-án 3494. szám alatt hozott végzése megváltoztattatván, az igényelt 1000 pftról szóló status kötelezvény a S. J. ellen W. J. részére történt birói összeírásban meghagyatik; s felperes igénylő keresetétől e sze­rint elmozdittatván, alperes ügyvédének 12 pftban, saját ügy­védjének pedig 10 pftban biróüag megállapított megfizetésében elmaraeztatik. Indokok: A váltótörvénykönyv II. r. 11. fejezetének majd mind­egyik, de különösen 198- és 200. §§-aiban világosan foglaltatik azon rendelete a törvénynek, mely szerint ingó zálog gyanánt csak oly vagyon tekinthető, mely a hitelezőnek kezéhez jutott, mely néki valóságosan átadatott; mintán tehát felperesnek saját előadásából, sőt keresetlevelének d) alatti csatolmányából is, minden kétségen felül kitetszenék, hogy azon statuskötelezvény, melyhez itt zálogjogot követel, keze közt nincsen, hanem tettleg a pesti rokkantak háza hadibiztosságánál volna letéve : a kéret­levélhez b) alatt csatolt téritvény pedig ugy szinte a c) alatti kamatszeleteknek birtoka is a törvény által, oly világosan kí­vánt, s a jelen esetben elmulasztott átadását a kérdéses status kötelezvénynek semmikép sem pótolná; felperes követett zálogjoga biróilag el nem ismertethetvén, őt követelésétől elmozdítani, s mint pervesztett félt a váltótörvénykönyv II. r. 128. §. rendeletéhez képest, a 225. §-nál fogva meghatározott ügyvédi munkadíjak megfizetésében elmarasztalni kellett. A hétszemélyes táblának osztálya mint legfelsőbb ítélőszék K. P. pesti nagykereskedőnek V. J. ellen a pesti vtszék előtt f. é. febr. 23-án illetőleg máj. 5-én 3263. sz. a. indított igénype­rében a kir. vftszék által f. é. jul. 11-én 512. szám a. hozott birói határozatot oly módon hagyta helyben, hogy az nem vég­zés, hanem a váltótörvény II. r. 120. §. b) pontja szerint itélet formában alakitassék, a feleknek pedig, jelesen a felperesnek az őtet illető, a perhez eredetben kapcsolt váltó, és a kérdéses 94,763. számú status kötelezvényhez tartozó kamatszeletek én utalvány; (coupons és talon) az alperesnek pedig az őtet illető E. alatti eredeti nyugtatvány kiadassanak. Döntvénytár. VII. 13

Next

/
Thumbnails
Contents