Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VII. folyam (Budapest, 1873)
194 (A vtk. L II. fejezetéhez.) 56. Zálogul biztositásképen a váltóhitelező ingatlan vagyont is vehet által zálogszerződés mellett, s ehhez megtartási joga származik. (L. a váltóftszéknek 1844. július 2-án 839. szám a. határozatát.) K. M. és fiai felebbezési folyamodásukra, mely szerint Sz. I. ingó és ingatlan javaiból árverés utjáni kielégittetésüket szorgalmazó kérelemlevelükre hozott szolgabírói elutasító határozatot megmásítatni kérik. A tek. kir. vftszéken Végeztetett: Az eljáró szolgabírónak f. évi jun. 17-én Baracskán kelt elutasító végzése megváltoztattatok, és a váltótszékileg nyertes fél K. M. és fia pesti kereskedők birtokában levő ingó és ingatlan javakban f. évi május 17-én az A. szerinti elmarasztalás következtében jun. 7-én megrendelt kielégítési végrehajtás, foganatba vétetni, s ha valami az elárvereztetendő javak árából, a nyertes fél teljes kielégítésén felül megmaradand, az a f. évi május 21-én az elmarasztalt Sz. I. ellen Fejérmegye tszéke által megrendelt csődtömeghez áttétetni; azon esetben pedig, ha az elmarasztalási sommá, a nyertes fél birtokában lévő ingó és ingatlan javak árából ki nem kerülne, a nyertes fél, csak a maradék sommára nézve rendeltetik a csődperbe való avatkozásra utasitatni. Indokok: A nyertes fél K. M. és fia, a 4y. alatti zálogos szerződés bizonyítása szerint, 4030 pftból álló váltói követelése biztosítása tekintetéből, a vtkönyv I. r. 193, 198 és 200. §§-ai értelmében, még 1843. évi ápril 1-ső napján, és igy a folyó évi május 21-én megrendelt csőd előtt esztendővel, az adós Sz. I. ünnepélyes resignatió mellett átadott ingóságokra nézve megtartási zálogjoggal bírván, és Sz. I. a váltói keresetben még a csőd megnyitása előtt, u. m. f. évi május 17-én el is marasztatván, az ily váltó kereset, az 1840. XXII. t. cz. 4. §-a világos rendelete szerint nem tartozik a csődbíróság illetősége alá; de a zálogba